Operett két felvonásban

Brammer és Grünwald szövegkönyvét Kolozsvári Andor és Kubinyi Ernő fordította, a 
Kolozsvári Magyar Opera számára átdolgozta: Moravetz Levente

Kálmán Imre operettjének ősbemutatója már szinte egy évszázaddal a hátunk mögött van, hiszen 1921-ben mutatták be először Bécsben. A különleges dallamok, a humorral fűszerezett vallomásos duettek a folyamatosan változó házassági ajánlatok történetét varázsolják felejthetetlenné. 
A Párizsi Operettszínház páholyfolyosóján induló történet nem kevés bonyodalommal jár. A központi szál a Radjami, az indiai herceg és egy énekesnő, Odette kapcsolata köré szerveződik, akiknek szerelmi története politikai akadályokba ütközik. A trónörökös ugyanis a spanyol–indiai béke megtartása érdekében a számára ismeretlen infánsnővel kellene házasságot kössön, de ő senki tanácsára nem hajlandó lemondani szerelméről. Hogy megelőzzék a hadiállapot kialakulását, a két nagykövet tervet sző a pár szétválasztására: meghívják a francia társulatot – és így Odette-et – Indiába, hogy a herceg is velük tartson a hajón. Az útra csatlakozik hozzájuk az elbűvölő hölgy néhány rajongója, még jobban összekuszálva a szálakat. Hogy a történet végén ki és kit vár az oltárnál? Ez csak a fedélzeten derül ki…


Kálmán Imre

Kálmán Imre minden idők egyik legzseniálisabb operettszerzője. 1882. október 24-én született Siófokon, hatgyermekes polgári család harmadik gyermekeként. Már kiskorában is vonzotta a zene világa, nagy hatással volt rá a Balaton folklórvilága, a kulturális környezet, melyben nevelkedett. Első zenei leckéit Liedl Ferenc operaházi hegedűstől kapta, zongorázni Remcsák Antalné tanította. Nagy hatással volt rá tanítója is, az ottani zsidóság szellemi vezetőjének számító Rónai Adolf. Másik nagy kötődése színházszeretete volt: úgyszólván a Karlepesz Lipót alapította Nyári Színkörben töltötte mindennapjai. Ez a kötődés meghatározó lett életében.

Tizenöt évesen beiratkozott a budapesti Zeneakadémiára, ahol Koessler János tanítványa lett, azé a Koessleré, aki Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner, Szirmai és Jacobi zenei oktatását is vállalta. Zenei tanulmányai mellett jogot is hallgatott a budapesti egyetemen. Munkatársa volt az Új Időknek, a Pesti Napló zenei rovatát vezette.

Első nagysikerű operettje a Tatárjárás, melyet 1908. február 22-én mutatott be a Vígszínház, egy év múlva pedig megtaláljuk a New York-i, moszkvai, londoni, római színházak műsorrendjében is. A bemutató után Kálmán Bécsbe költözött, ettől kezdve a Monarchia fővárosa adott helyet operettjei bemutatóinak – itt mutatják be a talán legnépszerűbb művét, a Csárdáskirálynőt is. 1938-ban, az Anschlusst követően Párizsba, majd Amerikába menekült, ahonnan csak a háború után tért vissza. Néhány hónappal halála előtt, 1953. április 11-én átvette Joseph Paul-Bencour-tól munkássága elismeréseként a francia tiszti keresztjét.

Kálmán Imre Szirmai Albert és Jacobi Viktor mellett új stílust képvisel az operett világában. Zenekezelése virtuóz, tökéletesíti a többszólamú szövés könnyűszínpadi használatát. Szívesen nyúl a magyar táncritmikához, dallamszövése magyaros, összekapcsolja a népszínművet az operettel. Bár élete nagy részét Magyarországtól távol élte, gyökerei megmaradtak magyarnak. Operettjeinek éppen a magyaros színezete vonzó az idegen fül számára, dallaminvenciója, áradó életkedve mellett ez egyik legjellemzőbb sajátossága. Halálakor a Neue Züricher Zeitungban megjelent nekrológ is ezt emeli ki: „új életet, új vitalitást ömlesztett a bécsi operettbe, de ezt azzal érte el, hogy magyar vért adott a bécsi zenés színpad életének s ezzel felfrissítette azt! Túlszárnyalta még legsikeresebb kortársát, Lehárt is, magyarsága tartalmasabb, valódibb bármely kortársáénál.”

A Kolozsvári Magyar Opera repertoárjának több évtizede részét képezik Kálmán Imre művei. Színpadra kerültek a Cirkuszhercegnő, Marica grófnő, Cigányprímás, A csárdáskirálynő és A bajadér. Az operettek mellett két összeállítást is láthatott a kolozsvári közönség: A tatárjárástól az ördöglovasig és Szereti ön Kálmánt?.

Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező így nyilatkozik: „Kálmán Imre muzsikájában nyomon követhető valami elementáris zsenialitás. Neki a zsenik panteonjában van a helye. Nem a mesteremberekében, nem abban a panteonban, ahol a különböző műfajok becsületes mesterei pihennek, hanem abban, ahol a zsenik nyugszanak.”


Gombár Annamária (rendező)

Szeretem az operetteket és általában a vidám műfajokat, a nevetést, az élet pezsgését, a ritmust, temperamentumot – az operett mi másról, ha nem erről szól? Persze nem ennyire egyszerű a dolog: szöveg, zene, ének és tánc kell egységgé forrjon. Igazi kihívás, de ugyanakkor igazi élvezet is a műfaj, de úgy érzem, olyan társulatunk van, amely képes a megvalósítására. Rég nem volt operettbemutatónk, ám igény van rá, mi pedig mindenekelőtt azért vagyunk, hogy a közönség igényeit kielégítsük. Így hát nagyon boldog voltam, mikor A bajadérról először beszéltünk az igazgató úrral, és felajánlotta, hogy én rendezzem.

Egy operett-előadásban a legnehezebb, hogy minden eleme, tehát a látvány – jelmezek, mozgás, díszlet–, a zene és az ének összehangolva, egységet alkotva jelenjenek meg. A bajadérnál ráadásul különböző kultúrák keverednek. Minden összegyűl: magyar, francia, spanyol, indiai. De mi a közös bennük? Hogy mindannyian, nemzetiségükre való tekintet nélkül, emberek. Szeretnek, haragszanak, harcolnak, kibékülnek. Igen, A bajadér egy indiai herceg és egy francia énekesnő közötti szerelmi történet, de tulajdonképpen mégsem az, hanem egy férfi és egy nő szerelmi története. A cél tehát: megmutatni az Embert, mert abban a pillanatban, amikor egy személy érzelmeit és gondolatait látjuk, megtaláljuk benne önmagunkat. A fontos, hogy emberekként kezeljünk mindenkit, és emberi érzéseket, emberi reakciókat mutassunk be, melyek ugyanazok egy cipőgyárosnál és egy hercegnél is.

A jó előadáshoz azonban szükséges egy jó szereposztás. A kiválasztásnál első és legfontosabb szempont számomra az volt, hogy előbb-utóbb csapattá váljunk. Olyan emberekkel szerettem volna alkotni, akik együtt és egymásért tudnak dolgozni és harcolni, egy közös cél érdekében. Biztam az embereimben, és egyikükben sem kellett csalódnom.

 

Moravetz Levente (szövegkönyv)

Kéne egy oldal arról, hogy miért írtad át A bajadér című operettet –, mondta Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Állami Opera igazgatója a telefonba. Mert felkértetek rá –, kuncogott bennem a kisördög. De persze nem mondtam ki. Hátha már elfelejtette… Tudod, – folytatta a direktor – mit jelentett ez neked, mik voltak a nehézségek, hogyan jutott eszedbe, stb. Tudod te, mire gondolok... –, s ezzel vége is volt a beszélgetésnek.

Igen. Tudom, hogy mire gondol a direktor, de könnyebb volt megírni a művet, mint a megírást megírni. Kezdjük ott, hogy nem nekem jutott eszembe. Gombár Annamari rendezőnő közel egy éve e-mailben jelentkezett azzal a kéréssel, hogy „a jövő évadban Bajadért fogok rendezni. Mint minden operettnek, ennek is száz változata létezik…, én pedig egy százegyediket szeretnék, ehhez lenne szükségem egy jó író-dramaturgra… aki ismeri a társulatot…”

Nos, én ismerem és szeretem az opera társulatát. 1994-re datálódik az ismeretségünk, amikor Venczel Péter zeneszerző – azóta barátom – kérésére beszálltam a Mátyás a vérpadon című rockopera szövegkönyvének megírásába. Aztán következett 2010, az Ali baba és/vAgy negyven rabló családi musical, amit szintén Péter barátommal követtünk el, és Dévényi Ildikó színművésznő koreográfiájával meg is rendezhettem.

S most A bajadér. Hogy mik voltak a nehézségek? Nem voltak. A rendezőasszonytól pontos instrukciókat kaptam, hogy mit szeretne, s annak nyomán haladtam. Igaz, sokszor úgy éreztem, hogy olyan a helyzetem, mint Mátyás király okos lányának, hogy jöjjön is, meg ne is, hozzon is ajándékot, ne is, köszönjön is, ne is. Az operett ugyanis, számomra, a zenés műfaj királynője. Nehéz őnagyasszonyságának megfelelni. Tudtam, hogy csak a legnagyobb tisztelettel szabad közelíteni hozzá, mert különben int a bakónak, s egy pillanat múlva már bowlingoznak a fejemmel. Csak olyan mértékben szabad változtatni rajta, amennyire kegyeskedik beleegyezni. Csak úgy és csak azt szabad beleírni, amit az eredeti szerzők is úgy írtak volna meg, ha épp az jutott volna eszükbe. Azt pedig tudomásul kell venni alkotónak, nézőnek egyaránt, hogy ez egy mese. Mese felnőtteknek. Akik rendszerint magukkal hozzák gyermekeiket, unokáikat, akiknek könnyen lehet, hogy ez lesz az első színházi élménye. S az első élmény rendszerint egy életre szól. Itt dől el, hogy szeretni fogják-e a színházat. Számomra is ugyanaz az operett volt az első színházi és az első filmélményem is. Sőt! Az első kőszínházi rendezésem is ugyanez az operett volt. Kisiskolásként kora reggel a tejeskávé illatára ébredtem, miközben nagymamám a konyhában az dúdolta, hogy „Ó, bajadérom…!” s miközben álmos szemmel majszoltam a kiflit, egy-egy jelenetet is elmesélt ebből az operettből. Istenem, milyen rég volt! Olyan rég, hogy amikor először került a kezembe A bajadér szövegkönyve, hirtelen nem is tudtam, honnan ismerősek a jelenetek és a dalszövegek. Csak valahonnan hallani véltem a dalt – „Ó bajadérom, kit a szívem imád…” –, és számban éreztem a nagymama tejeskávéjának megismételhetetlen ízét.

Nos, ezt az érzést kívánom Önöknek is. Az előadás alatt érezzék a finom ízeket, s legyen szívükben béke, derű és szeretet. Mint a mesében. 

 

Incze G. Katalin, karmester | zenei vezető

…Ma már nem írnak operettet, ezért úgy gondolom, hogy egy újabb történelmi műfajt viszünk színpadra, Kálmán Imre A bajadér c. műve által. Történelmi, hiszen az operett egy eltűnt és letűnt világ, az úgynevezett belle époque zenei tükre. Az 1800-as évek közepétől 1914-ig tartó időszakban Európát gazdasági és társadalmi biztonság jellemezte, mely több művészet terén megmutatja magát, köztük a zenében is. Így jelenik meg az operett, amely nemcsak a zenéhez értő emberek számára kellemes, hanem fülbemászó dallamainak köszönhetően könnyen felfogható, szélesebb körnek kellemes pillanatokat szerez, nosztalgiázó légkört teremt.

Kálmán Imrét A bajadér megírására az amerikai musical hangzásvilága ihlette, ezek pompája, dallamossága, energiája. Az átdolgozott szövegkönyvet követve mi is a musical felé tereljük az előadást. A pörgés, a dallamgazdagság magával ragadja a nézőket. A meglevő remek, fantasztikus karakterek mellé szükséges a jó hangzás, így a bevett szokást követve a szerző más operettjeiből is megszólaltatunk betétszámokat. Bolyonganak a dallamok a szerző egyik operettjéből a másikba.

Általam hangszerelt hasonműfajokhoz tartozó meglepetésekkel is készültünk. Hihetetlenül jó érzés egy ilyen zenekarral dolgozni, melynek tagjai minden műfajhoz felsőfokon értenek. Legyen szó operáról, operettről, musicalről vagy épp szimfonikus zenéről – és még sorolhatnánk –, operaházunk zenekara bármelyik műfajban otthon érzik magukat.

A közönség felkészülhet arra, hogy A bajadér cím alatt egy új darabot fog megismerni. Azoknak is új lesz az előadás, akik az elmúlt évtizedekben többször látták már az operettet, hisz még nekünk is az. Mint az előadás zenei vezetője, a zenei anyagot úgy irányítottam, hogy a szövegkönyvíró, valamint a rendező által megálmodott világot hitelesen vihessük színpadra. Az ebben való elmerüléshez kívánok mindenkinek nagyon jó szórakozást.

 

Antal József (koreográfus)

Izgalmas feladat koreográfusként egy olyan mozgásvilág megteremtése, mely a karaktereknek megfelelő zenevilághoz alkalmazkodik, erősíti azt. Mindig próbálom követni a zenét, hogy mit sugall, és használom a hozzá illeszthető táncstílus figurakészletét. A bajadérban egyszerre több ilyen fonódik egybe: vannak néptánc, társastánc, kortárs elemek benne, illetve a balettkar közreműködésével egy más színt vihetünk a színpadi mozgásba. A zenei fonalat követve épül fel a koreográfia, de figyelembe veszem a különböző karaktereket, melyek szerencsére igazán változatosak ebben az operettben. A történet így válik sokszínűvé: vannak mókásabb, szerelmes vagy éppen plátói részek, ám összességében nézve a nő-férfi kapcsolatról szól végig. Igazi kihívás volt számomra, hogy ebben az érzelemkavalkádban karakterenként megtaláljam a megfelelő mozgásvilágot a Gombár Annamária által szabályozott kereteken belül.

Az én munkámnál a legfontosabb, hogy a rendező elvárásainak és utasításainak eleget téve, de közben nagymértékben szabad kezet kapva alakíthassam a mozgást. Az igazi örömet pedig az okozza, hogy mindezt egy olyan társulattal tehetem, melynek tagjai nyitottak és kreatívak. Túl tudnak lépni az előre megírt mozgássorozaton, hozzátesznek ehhez, így együtt alakítjuk ki a koreográfiát, megalkotva a nézők elé táruló látványvilágot. 

 

Polgár Péter, díszlettervező

A tér megalkotásakor legnagyobb hangsúlyt a letisztult formák keresésére fektettünk. Egyfajta minimált kerestünk, mely bizonyos hangulatokban megtöltődik színekkel, gazdag motívumokkal, egy teret, mely egyszerre tud klasszikus, de mindemellett burzsuj is lenni, imponálva ezzel, de nem harsányan téve ezt. A vörös, a fekete és az arany kontrasztja dominál a díszletben, antik és a minimál lélegzik egyszerre, a múltat idéző hangulatok fel-feltűnnek a modern elemek mellett, még inkább emelve a különös atmoszférát, mely egyszerre indiai és európai jegyeket is hordoz. A tér így nem lett egy iszonyúan beépített erődítmény, hanem egy könnyen mozduló, légies rendszer, mely színeiben, formáiban komplex, de mégis hibrid, a sokszínűséget magában hordozó világ, ahol a pompa és az erotika dominál...

 

Ledenják Andrea (jelmeztervező)

Jelmezeimmel az 1920-as évek hangulatát kívánom visszaadni. Azonban nem csak erre kellett figyelnem, hiszen több kultúra keveredik a történetben, így a spanyol fekete-vörös, fodros ruhák is megjelennek a színes, gyöngyös indiai szárik és a nagyestélyik mellett. Az indiai vonalat rengeteg szín, fejdíszek, turbánok, gyöngyös, hímzett ruhák jellemzik – nagyon varázslatos szerintem, hogy sok szín kerül egymás mellé, de ezek mégis harmóniában vannak. A 20-as éveket sok kiegészítővel, hosszú kesztyűkkel, kalapokkal, világos színekkel visszük színpadra, melyek korabeli sminkekkel és frizurákkal egészülnek ki.

Csak úgy tud megélni egy kép, ha minden részlet autentikus. Összhangban kell legyen a történet és a jelmezek, a díszlet – színekben és kormegjelenítésben is. A leglényegesebb azonban talán mégis az, hogy ne csak simán felöltöztessem a szereplőket, karaktereket, hanem, hogy a történetet erősítsem a jelmezekkel, könnyebben emészthetővé és érthetővé tegyem a közönség számára. Ha ez sikerül, akkor elértem a célom.

Operett két felvonásban

Brammer és Grünwald szövegkönyvét Kolozsvári Andor és Kubinyi Ernő fordította, a
Kolozsvári Magyar Opera számára átdolgozta: Moravetz Levente


Vezényel: Incze G. Katalin


Radjami, Lahore hercege.................................................................Szabó Levente
Darimonde Odette....................................................Balázs Borbála, Veres Noémi
St. Cloche Napóleon.........................................................................Rétyi Zsombor
La Tourelle Fülöp, csokoládégyáros....................................................Ádám János
Marietta, a felesége.......................................................Hary Judit, Székely Zsejke
Carambolina, spanyol táncosnő................................Barabás Zsuzsa, Fülöp Tímea
Pimpili, zeneszerző..............................................................................Plesa Róbert
Tárkány, szövegíró..............................................................................Gergely Elek
Trebizende, színházigazgató..........................................................Mányoki László
Hernandes Campuestos de Toro, Spanyolország nagykövete.............Varga Attila
Jayawant, India párizsi nagykövete...................................................Sándor Csaba
Johnson, hajóskapitány.................................................................Rigmányi István
Radjami szárnysegéde...................................................................Gergely Arnold
Mixer – lány....................................................................................Kerekes Mária
Virágáruslány.................................................................................Popovici Zsófia
Páholynyitogató.............................................................................Peti Tamás Ottó
Radjami háznagya...........................................................................Kovács Ferenc


Díszlet: Polgár Péter
Jelmez: Ledenják Andrea
Koreográfus: Antal József

Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Korrepetitor: Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Nagy Gergő
Súgó: Kondrát Bea
Ügyelő: Venczel Péter


Rendező: Gombár Annamária

2015. Március 29 18:00 óra