A Bohémélet Puccini egyik leggyakrabban játszott remekmûve, melyet hihetetlen dallamgazdagság jellemez; az áriák zökkenõmentesen és nagy drámai hatással jelennek meg a gyors iramú dialógusok közepette. A közönség teljes mértékben azonosulhat a szereplõivel, így a végsõ tragédia olyan torokszorító, amilyenre a korabeli operák között nincs példa.

A történet elején egy kis, fûtetlen párizsi padlásszobában találjuk magunkat. Itt fagyoskodik történetünk két hõse, Rodolf, a költõ, és barátja Marcel, a festõ, akik annyira szegények, hogy egy vasuk sincs tûzifára, netán nagyobb szoba bérlésére. Örülnek, ha egyáltalán enni tudnak valamit.

Két hõsünk éppen azon tanakodik, mivel fûtsenek be a vaskályhába, ha már tüzelõ nincsen. Rodolf drámáját vessék a tûzre vagy az egyik széket az amúgy is elég szegényes bútorzatból? Végül is a mûvészet lesz az áldozat a megélhetési problémák oltárán: Rodolf kéziratát nyaldossák a lángok.

A drámából származó kis meleg elég hamar elillan. Ekkor érkezik meg a szobába Collin, filozófus barátjuk. Ha melegedni és enni jött barátaihoz, elég hamar láthatta, hogy rossz helyen kopogtatott. De így legalább kellemes társaságban fagyoskodhatják és koplalhatják át a karácsony estét. Merthogy éppen karácsony van...

De vannak még csodák! Egyszer csak egy tûzifával, étellel és borral megrakodott ember lép be az ajtón, aki nem más, mint Schaunard, muzsikus barátjuk. Két napi zongorázással szerzett vagyonát jött megosztani a barátaival. Máris jobb lett így a hangulat! És jó is maradna, ha egyszer csak nem toppanna be Benoit, a házigazda a lakbérért. Még szerencse, hogy sikerül leszerelni az öreget és lakbér nélkül kidobni az ajtón. Így aztán már semmi sem állhat a mulatozás útjába, irány az éjszakai Párizs és a Momus-kávéház!

A víg társaság útnak is indul, csak Rodolf marad otthon, hogy egy versét befejezze. Egyedül marad, de munkája közben kopogatás zavarja meg. Egy fiatal lány áll az ajtóban, Mimi, a szomszéd szoba bérlõje. Azért jött, hogy tüzet kérjen Rodolf-tól, kialudt a gyertyája. Az ifjú költõ készséggel segít, ám mikor Mimi indulni készül, kulcsa keresgetése közben a huzat kioltja a gyertya lángját. Ám Rodolphe, ahelyett, hogy újra meggyújtaná, a saját gyertyáját is elfújja. Így sötétben maradnak, kettesben a kis szobában. Rodolf megfogja a lány kezét, s nem engedi elmenni a szabadkozó lányt. Magához öleli, s csakhamar ajkaik is találkoznak. Szerelmet vallanak egymásnak. Így ketten indulnak a bohém barátok után az esti mulatozásra.

A második felvonásban a párizsi Quartier Latin vidám forgatagában találjuk hõseinket. A baráti társaság összetalálkozik a Momus-kávéházban, ahol jóízû vacsorát fogyasztanak el együtt. Hogy mibõl? Schaunard pénze elég hamar elfogyott, így aztán gondba lennének a fizetéssel, ha nem találkoztak volna össze ugyanott Musette-tel, Marcel régi szerelmével, aki épp új udvarlójával, egy kissé ugyan öregecske, de vastag zsebû úrral érkezett. A kacér lány ügyesen lerázza az öregurat, s újra Marcel karjaiban köt ki - a vacsora árát pedig az öregúr számlájára íratja! Ez az este a felhõtlen jókedvé és a szerelmeseké, akik boldogan vegyülnek el az utca színes-hangos forgatagában.

A harmadik felvonásban egy behavazott párizsi utcán Mimit látjuk, amint egy kocsma felé tart. Marcelt keresi itt, hogy elpanaszolja neki, Rodolphe az utóbbi idõben nagyon megváltozott, állandóan féltékenykedik, s már-már az õrületbe kergeti ezzel. Éjszaka is elrohant otthonról, s ebben a kocsmában kötött ki. Alighogy végére ér panaszának, már jön is ki a kocsmából Rodolf. Mimi nem akar találkozni vele, ezért egy közeli fa mögé bújik, s így tanúja lesz a két barát párbeszédének. Marcel Rodolf szemére hányja, amiért így bánik Mimivel. Erre a költõ kifakad: valójában változatlanul szereti Mimit, de olyan életet él, s fõként olyan színvonalon, hogy nem akarja, hogy a lány tönkremenjen mellette a fûtetlen, piszkos kis szobában. Ezért inkább gorombán viselkedik vele, hogy Mimi kiábránduljon belõle és elhagyja õt. Hátha talál magának egy olyan férfit, aki mellett szebb, gazdagabb, gondtalanabb élet vár rá.

E szavakra Mimi könnyek között elõjön a fa mögül. Marcel visszasiet a kocsmába (hiszen Musette kacér nevetését hallotta ki az elõbb, és féltékeny), a két szerelmes pedig megbeszéli: mégis isnkább együtt maradnak, ha pedig mégis el kell válniuk, majd elválnak tavasszal, mikro könnyebb lesz elviselni. S míg õk egymást átölelve távoznak, Marcel összevész a kacér Musette-tel, s - immár ki tudja, hányadszorra - szakítanak.

A negyedik felvonás színhelye újra a már jól ismert kis padlásszoba. Nagy baráti társaság vetõdött itt össze, s fittyet hányva a hidegre és a korgó gyomrukra, táncolással múlatják az idõt. A hangulat tetõfokán azonban egyszer csak Musette tépi fel az ajtót, s nagy lihegve tudja csak elmondani: Mindjárt itt lesz Mimi, aki nagyon rosszul van! S valóban, hamarosan feltûnik az ajtóban a lány, sápadtan, szédelegve. Rodolf rögtön az ágyhoz vezeti õt.

Szegény lány. Már régóta rossz az egészsége, ám a tüdõvész, úgy tûnik, most végképp elhatalmasodott rajta. Mindenki látja, hogy itt azonnal orvosra és gyógyszerre van szükség.

Musette nem habozik: kiveszi fülbevalóit, s megbízza Marcelt: adja el tüstént s az árából hozzon bort Miminek, s orvost. Ekkor eszébe jut, Mimi mennyire szeretett volna már régóta egy kis muffot. Így hát õ is útrakel Marcellel, hogy teljesítse a haldokló lány régi kívánságát. Collin, a filozófus egyetlen értékétõl, a kabátjától búcsúzik, hogy árából Mimi felgyógyulását támogathassa.

Ahogy a barátok mind segítség után sietnek, Rodolf és Mimi kettesben maradnak, s felidézik szerelmük kezdetét...

Nemsokára visszaérnek a többiek a gyógyszerrel, s megérkezik Musette is az ajándékával. Mimi boldogan fogadja el, s álomra szenderül. A barátok rögtön látják: mindörökre. Csak Rodolphe reménykedik még, de rá kell döbbennie a valóságra: a sok féltés, civódás, csók és kibékülés, Mimi, nincs többé.

Díszlet- és jelmeztervezõ: Witlinger Margit