Vígopera két felvonásban. Francia nyelvű előadás magyar feliratozással
Szövegét írta: Eugène Scribe és Charles-Gaspard Delestre-Poirson

ORSZÁGOS BEMUTATÓ A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERÁBAN

A romániai közönség először a Kolozsvári Magyar Opera előadásában láthatja az Ory grófját, a 2013-as bemutató pedig a szerző halálának 145. évfordulójára esik. Rossini utolsó vígoperájának sikerét bizonyítja, hogy az 1828-as ősbemutató után 1884-ig Párizsban közel négyszázszor tűzték műsorra, de később háttérbe szorult Rossini ismertebb operái mellett. A Metropolitan Opera 2011-es bemutatója ismét a figyelem középpontjába állította a méltatlanul elfeledett operát.
A főszereplő, Ory grófja valószínűleg létezett a XII. században: a libretto szerzőit, Eugène Scribe-t és Charles-Gaspard Delestre-Poirsont egy picardiai legenda ihlette. Az opera középpontjában álló szerelmi háromszögben a nő és férfi, az erkölcs és gátlástalanság, valódi szenvedély és hódítási vágy csap össze. A “rossz modor és jó szenvedély vígjátéka” (Martin Bernheimer amerikai zenekritikus megfogalmazása) alkalmat ad arra, hogy az énekesek nemcsak technikájukat, de komikusi vénájukat is megmutathassák.
Rossini fergeteges operájában a mániákus szoknyavadász Ory az első felvonásban nem átall szerzetesnek, a másodikban meg apácának öltözni, csak hogy az imádott (értsd: megkívánt) hölgy közelébe férkőzhessen. A kétszereplős fogócska lényeges segéderői a valós ingerektől fűtött modern, mai férfiak és a képzelet által alkotott irreális szépségű virtuális középkori udvarhölgyek – azt, hogy a két csapatból mikor ki mutatkozik férfiasabbnak, akár küllemre, akár jellemre, a sors szeszélye dönti el.
Lüszisztraté hős utódai motoron száguldanak, nadrágot viselnek a valóságban, a képzeletben pedig káprázatosan szépek, és fityiszt mutatnak a botcsinálta modern Don Giovanninak – éljen az emancipáció!

GIOACHINO ANTONIO ROSSINI
(1792–1868)

Pesaroban született, édesapja trombitán és kürtön játszott, édesanyja pedig énekelt. Gioachino gyönyörű hangot örökölt, ezért szülei művészpályára szánták. Nyolc éves korában a lugói kanonoknál, Giuseppe Malerbinél kezdhette meg zenei tanulmányait, majd Bolognában gordonkázni és zongorázni tanult.
A tehetséges fiú, akinek példaképe Haydn és Mozart volt, már fiatalkorában megírta első operáját, első szimfóniáit és 1808-ban vizsgakantátáját. Csupán 18 éves volt, amikor Velencében bemutatták egyfelvonásos vígoperáját (A házassági kötelezvény, 1810). Első igazán jelentős műve A szerelem próbája volt, amelyet a Milánói Scálában mutatták be 1812-ben.
A Tankréd és az Olasz nő Algírban című, 1813-ban komponált műveivel nemzetközi hírnévre tett szert. 1814-ben Nápolyba költözött, ahol megismerte későbbi feleségét, Isabella Colbran énekesnőt. Folyamatosan komponált a nápolyi színház és más társulatok számára, hét év alatt közel 20 operát írt.
Hamarosan Rómába utazott, ahol életének talán legdöntőbb fordulata következett be: kezébe került Beaumarchais vígjátéka, és megszületett Rossini fő műve, A sevillai borbély. Bécsi, párizsi és londoni vendégszereplések után 1824-ben Párizsban telepedett le, az ottani zenei élet és a Théatre-Italien vezetője lett. Utolsó vígoperája, az Ory grófja (1828) nem véletlenül szólal meg szinte a párizsi nagyoperett frivol cinizmusának hangján.
1829. augusztus 3-án mutatták be utolsó komoly operáját, a Tell Vilmost. Az elkövetkező években visszatért Olaszországba, 1836-tól Bolognában élt. Első felesége halála után néhány hónappal újranősült, de kedélyállapota sokféle kitüntetése ellenére is egyre romlott. Az 1848-as forradalom hatására előbb Firenzébe költözött, majd gyógykezelés céljából Franciaországba utazott, ahol le is telepedett a Párizshoz közeli Passyban. 1868-ban bekövetkezett haláláig csak egyházi műveket komponált.  

“HA VONZÓDÁSRÓL VAN SZÓ, AZ EMBER ESZTELEN DOLGOKRA KÉPES”
Interjú Szabó Emese rendezővel

kérdezett: Kardos Kinga

- Kicsoda tulajdonképpen Ory grófja?
- Ory egyfajta középkori burleszk nőcsábász, akár egy Don Giovanni-karikatúra – csakhogy a Rossinié. Franciául beszél, olasz zene kíséretében, a hódítása felér egy trubadúréval, és apácaruhát visel. Egy vérbeli szoknyapecér. Az én fejem sikeresen elcsavarta!

- Létezik olyan megközelítés, amely feministának minősíti Rossini operáját. Mit gondolsz erről?
- Bájos történetnek tartom az Ory grófját, még a feminizmus gondolatát sem találom a műben. A női emancipáció viszont része a történetnek:  a vígopera egyik értéke, hogy megmutatja, melyik határon túl válik nevetségessé a túlságosan komolyan vett női vagy férfi szerep. Ez a történet a vonzódásról, az udvarlásról, a szerelmi játékról szól. A férfiak – és a nők is – mindig is akartak és akarni fognak valamit egymástól. Mindenki a saját módszereivel próbálja a szenvedélyét megélni, ezekkel játszunk mi is – vagyis Ory grófék is.

- Milyen formában jelenik meg az emancipáció a műben?
- Az Ory grófjában van például egy nadrágszerep, ami klasszikus értelemben női hangra írt férfi karaktert jelent. Ez mindig érdekes témát vet fel az operairodalomban, hiszen egyértelműen egy transzvesztitáról van szó. Egy ilyen szerep kihívást jelent a rendező és az énekes számára is. Nem úgy értelmeztem a transzvesztitizmust, hogy egy énekesnő férfiszerepet alakítson, hanem egy férfias modorú női karaktert építettem a játékba.

- Milyen koncepció született a próbafolyamat alatt, hogyan válik aktuálissá a téma a te elképzelésedben?
- Az a kedves ebben a középkori történetben, hogy rengeteg részlete irreális. Ilyen a középkori női hűség gondolatával asszociálható erényöv, amelyről kiderült, hogy nem is létezett, a 19. században hamisították, és ereklyeként állították ki múzeumokban. Az erényöv fogalma csakis a költészetből eredhetett, a nő így fogadott hűséget sokáig távol lévő kedvesének.
Kit nem venne le a lábáról egy olyan udvarló, aki képes apácaruhába bújni a kedvéért, harcol és udvarol nemes és piszkos módon, vicces vagy megható módszerekkel, szüntelenül, amíg célba nem ér (a továbbiakról itt nem beszélünk, az már nem ennek a vígoperának a tárgya)? Ebből fakadt a gondolat, hogy érdemes lenne arra építeni a cselekményt: mennyi képtelenséget, pihent agyú huncutságot és veszélyes játszmát kavar az ember az életébe, amikor a szenvedélye vezeti. Ha vonzódásról van szó, akkor az ember esztelen dolgokra képes, ezt pedig a vígjáték eszközeivel, játékként szeretném felszínre hozni.
Ma az ember a nevetségességig túlbonyolítja az életét, virtuálisan kommunikál, akár az udvarlást is elintézi elektronikusan. Ehhez kapcsolódik a virtuális, számítógépes világba helyezett történet látványa – mindenféle irónia nélkül, csupán hangulati keretet biztosítva az eseményekhez.
FRISSESSÉG ÉS SZIPORKÁZÓ HUMOR
Interjú Jankó Zsolt karmesterrel

Kérdezett: Kardos Kinga

- Zeneileg milyen kihívásokat tartogat az Ory grófja?
- Rossini utolsó vígoperája 1828-ban íródott, a „bel canto” stílus kiteljesedésének idején, amikor az énekhang instrumentális használatára és a tökéletes dallamvezetésre fektették a hangsúlyt, vagyis az énekesnek olyan tökéletesen kellett bánnia a hangjával, akár a zenésznek a hangszerével. Úgy gondolom, hogy ez az opera elsősorban az énekes szólistáinkat teszi próbára, de a teljes társulatnak is kihívást jelent, hiszen egy kevésbé ismert műről van szó. Mégis, talán az igazi kihívás az, hogy átadjuk a közönségnek azt a frissességet, sziporkázó humort, ami ebben a remekműben rejlik.

- Mi teszi különlegessé Rossini művét?
- Rossini utolsó előtti operájáról van szó, és megtaláljuk benne mindazt, ami miatt ennyire szeretjük az „italiai Mozart”-nak is nevezett zeneszerzőt, vagyis a gazdag és változatos ritmus-, illetve dallamvilágot.
A nyitány igazi zenei kérdőjel, szaggatott foszlányokbol áll össze. Azt hiszem, a zeneszerzőnek az volt a célja, hogy kíváncsivá tegye közönségét ezzel a zenei kezdéssel.
Az operának rendkívül színes, csillogó, élettel teli a hangszerelése, rengeteg érdekes zenei ötlet van benne, bravúros áriák, duettek. A színfalak mögül megszólaló férfikar mellett kiemelném a kissé frivol hangulatú tercettet, illetve a viharjelenet félelmetesen sötét, romantikus hangzásait. Rossini utolso vígoperájáról lévén szó, azt hiszem, méltón nevezhetjük az Ory grófját az opera buffa egyik csúcspontjának, melyben az olasz operamuzsika szerencsésen ötvöződik a francia nyelv zeneiségével.
Vezényel: Jankó Zsolt, Horváth József

Adél Formoutiers grófnő....Covacinschi Yolanda, Vigh Ibolya
Isolier...................Iulia Merca, Barabás Zsuzsa
Ory gróf..................Bardon Tony
Alice................... Chiuariu Lívia
Ragonde.............Veress Orsolya, Mányoki Mária
Nevelő..............Sándor Árpád
Raimbaud.................Balla Sándor


Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara

Díszlettervező: Lőrincz Gyula   
Jelmeztervező: Szabó Emese

Hangersenymesterek: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Karigazgzató: Kulcsár Szabolcs
Korrepetitorok: Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Rónai István
Súgó: Tatár Gizella, Szabó Júlia
Ügyelő: Venczel Péter

Rendező: Szabó Emese
2013. Szeptember 22 18:00 óra
2013. Október 17 18:30 óra


VIDEÓGALÉRIA