Szerelmi tilalom
(Das Liebesverbot)


Keletkezés: 1836
Ősbemutató: Magdeburg, Stadttheater, 1836. március 29.

Cselekmény

Richard Wagner a cselekményt Shakespeare Szeget szeggel című színművéből merítette, de a helyszínt Szicíliába helyezte át, abba a korba, amikor a sziget német fennhatóság alatt állt. Ennek megfelelően a Földközi-tenger gondtalan, élvhajhász népét egy pöffeszkedő idegen, egy német önkényúr sanyargatja. Frigyes helytartó fővesztés terhe mellett törvényen kívül helyezte a bujálkodást. Palermo népe ugyanakkor karneválra készül, s ennek – ha nem is kötelező erővel, de többnyire – része a paráznaság. Frigyes betiltja a karnevált, ám a városiak kitartanak eredeti tervük mellett. Eközben az új törvénynek már meg is van az első áldozata: az ifjú nemes Claudio, aki a kedvesével szerelmeskedett, és ezért a helytartó halálra ítéli. Claudio nővére, Isabella, novícia egy közli kolostorban – ő próbál közbenjárni fivéréért Frigyes udvarában. Frigyes képtelen ellenállni a nő csáberejének, s ezért hajlandó elengedni Claudio büntetését, amennyiben Isabella ágyba bújik vele. A nő színleg bele is egyezik, és titkos randevút szerveznek a karnevál idejére, ahol mindenki maszkban és jelmezben fog megjelenni. Isabella helyét azonban egy másik novícia, Mariana veszi át, akit eltitkolt házassága után csúful cserbenhagytak, és menedékért folyamodott a kolostorhoz. Az álruhás Frigyes így nem mással kerül össze a karneválon, mint saját eltaszított feleségével. .Amikor a tömeg jelenlétében megfosztják álarcától, úgy elszégyelli magát, hogy kijelenti, a halálbüntetést is vállalja. Népe azonban elnézőbb, mint ő maga, megbocsát neki, s végül együtt ünneplik a Frigyes hatalomvesztését követő új kor beköszöntét, amelyben szabadon kiélhetik minden szexuális vágyukat.

Richard Wagner
SZERELMI TILALOM (Das Liebesverbot)
Vígopera két felvonásban
Librettóját Shakespeare Szeget szeggel című színműve alapján Richard Wagner írta
Fordította: Csákovics Lajos


Vezényel: Selmeczi György


Friedrich, szicíliai helytartó..................................Balla Sándor
Luzio................................................................ Szabó Levente
Claudio........................................................... ..Pataki Adorján
Isabella.............................................................Egyed Apollónia
Mariana............................................................Barabás Zsuzsa
Brighella...........................................................Szilágyi János
Danieli............................................................. Sándor Csaba
Dorella.............................................................Jordán Éva, Hary Judit
Pontio Pilato.....................................................Rétyi Zsombor
Antonio............................................................ Plesa Róbert
Angelo............................................................. Mányoki László

Közreműködik a KMO ének-, zene- és balettkara

Díszlettervező: Cziegler Balázs
Jelmeztervező: Tihanyi Ildikó
Koreográfus: Jakab Melinda

Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Korrepetitor: Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Nagy Gergő
Súgó: Kondrát Bea, Kostyák Sz. Júlia
Ügyelő: Gálffy Erzsébet
A rendező munkatársa: Szabó Emese, Venczel Péter


Rendező: Szabó Máté
2015. Október 04 11.00 óra





Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE