A kolozsvári magyar zenés színjátszás 225. évfordulóján intézményünk társulata rendkívüli gálakoncerttel és könyvbemutatóval emlékezik meg e jelentős kultúrtörténeti eseményről.

Fellépnek a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei, énekkara, zenekara és balettkara.

Rendező: Gombár Annamária
Vezényel: Jankó Zsolt
Konferanszié: Farkas Loránd

17.30 - Könyvbemutató az Opera emeleti előcsarnokában
18.30 - Operagála


Kedves közönségünk!

Ünnepi este ez a mai, nemcsak számunkra kik itt a színpadon vagyunk, vagy önök számára kik a nézőtéren ülnek, hanem Kincses Városunk nagy ünnepe ez: 225 éve pár lelkes, hittel és elszántsággal teli ember áldozatos, kitartó munkájának köszönhetően megszületett a kolozsvári magyar zenés színjátszás. 1792-ben, a Rhédey palotában, megtartotta első előadását az újonnan megalakult Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság. Köszönhetően nemzetünk nagyjai bőkezű adakozásának, a kezdeményezés rohamos fejlődésnek indult. A helyszínek, egy kizárólag erre a célra létrehozott épület híján, eleinte gyakran változtak: a Rhédey palota bálterme után, Kótsi Patkó János (saját költségén) kibérelte a Főtér-szegleti Pataki ház emeleti báltermét sőt, Wesselényi Miklós özvegyének köszönhetően, egy ideig az előadások, az özvegy által kezdetleges színházzá kialakított ló iskolában kerültek bemutatásra.

1803 júliusában öt lelkes főúr, gróf Teleki Ferenc, Báró Wesselényi Miklós, Báró Thoroczkai József, gróf Teleki Lajos és báró Bánffy József megvásárolta a Református Kollégiumnak a Belső Farkas utca északi sarkán fekvő kettős telkét, melyet aztán átadtak a színházi bizottságnak így, Alföldi Antal tervei alapján, még ebben az évben, elkezdődtek a színházépítési munkálatok. Ezen munkálatok, többnyire anyagi okok miatt,  hosszan elhúzódtak, de végül 1821 március 12-én ünnepélyesen megnyitották a magyar nyelvterület első színházépületét. Ezen az első előadáson a város főúri családjainak tagjai léptek fel, kik fényes fellépő ruháikat az előadás után a színháznak ajándékozták.

De ne gondoljuk, hogy csak nagynevű arisztokratáinknak volt szent a magyar zenés színjátszás ügye! Sokan, kik pénzt nem ajánlhattak fel, hisz nekik sem igen volt, azt hozták a nyelv oltárára mit ingyen tudtak adni: két kezük munkáját. Sok névtelen mesterembernek köszönhették akkori színészeink első jelmezeiket, díszleteiket, míg végül eljutottak oda, hogy bécsi mesterektől rendelhettek a kor színvonalának megfelelőket.

Kós Károly, A kolozsvári színjátszás hajlékai című könyvében a következőeket írja:

„Köztudomású, hogy ezt az épületet, a magyarság első állandó színházát,közadakozásból   és   részben   közmunkával   építtette   fel   az   erdélyi   magyar népközösség: mágnás, polgár, nagybirtokos és kisbirtokos, iparos, kereskedő,hivatalnok és a szellem szabad munkásai. Semmit mástól nem kellett kérni,kitelt minden hazulról. Az épület terveit kolozsvári építész készítette: Alföldi Antal, építését   helybeli   munkások,   mesteremberek   végzik,   helybeli anyagokkal.”

Természetesen a prózai- és a zenés színtársulatok Kőszínházba való beköltözése előtt is zajlott a munka. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy értékes műveket mutassanak be, egyben a magyar szerzők alkotásait is rendszeresen műsoron tartották. Az első magyar zenés darabnak Hesztrényi Ákos Mátyás király című művét tartják melyből, sajnos, sem zenei anyag, sem a librettó nem maradt fenn, így aztán a kutatók  Chudy József: Pikkó herceg és Jutka Perzsi című két felvonásos szomorú-víg daljátékától számítják a magyar zenés színpadi mű születését. Zenei anyaga ugyan ennek sem maradt fenn, de az eredeti librettóra 2000-ben Orbán György komponált varázslatosan szép zenét. A magyar operatörténet nagy eseményére azonban 1822-ben került sor, amikor Kolozsváron bemutatták Ruzitska József Béla futása című nemzeti operáját, a szerző vezényletével. Mindkét mű, a Pikkó herceg valamint a Béla futása is jelen van intézményünk műsorán, hiszen együtt haladni a korral, lépést tartani az újdonságokkal pont annyira fontos, mint ébren tartani elődeink emlékét.

Beszéltem az épületről, az első művekről, végezetül hadd említsem meg azt is, ki nélkül operaelőadás elképzelhetetlen: az énekest. A lista túl hosszú lenne, úgyhogy ebből a korszakból csak a legnagyobbról ejtenék pár szót: Dérynéről. Az ő érkezése Kolozsvárra egy új korszak kezdetét jelentette, mely hangsúlyosan operai korszak volt. „Felderült az opera csillaga”, írja Emlékezéseiben, és valóban ez történt. Kivételes énekesi képességei nagy igényességgel párosultak, úgyhogy Kolozsváron elkezdtek komoly, képzettséget, zenei és hangi tudást igénylő műveket játszani. Dérynének mindegy volt, hogy koloratúrszoprán avagy mezzoszoprán szerepet kellett énekelnie, ő mindegyikben tökéletes volt…ha hinni lehet a kortársaknak…és miért ne hinnénk? A művésznépség nem arról híres, hogy ok nélkül dicsér….sokszor okkal sem teszi meg. Elképzelhetjük tehát, mekkora tehetséggel bírt ez a pici asszony, ha a kor krónikái, kortársai emlékiratai ennyire dícsérték. Az ő tiszteletére következzék most három részlet az általa sikerre vitt művekből. Elsőnek hallgassák meg Gluck Orfeusz és Euridice című operájából Orfeusz áriáját Veress Orsolya előadásában, harmadikként pedig Déryné legnagyobb szerepéből, Rossini Otello-jából Desdemona áriáját Barabás Zsuzsa fogja énekelni. Déryné nemigen kedvelte a férfi énekeseket, véleménye szerint úgysem miattuk jön be a közönség, de mi azért ezt kissé igazságtalannak érezzük, úgyhogy egy másik híres, a Művésznő által számtalanszor sikerre vitt operából, Rossini Szevillai borbélyából, a férfiúi bölcsesség dalát, a Rágalom áriát, Sándor Csaba fogja előadni. Mi meg….találkozunk utána…..akkor rövidebb leszek!

2.  Ha jól menő színházat akarsz, neveld ki magadnak az embereket. Valahogy így gondolhatták eleink is, mert 1819-ben, európai viszonylatban is élen járva, a Musicalis Egyesület zeneiskolát indított. Céljuk a zenei oktatás, hangszeres és énekes képzés volt. Az új iskola, Anton Polz igazgatásával, 201 növendékkel kezdte meg tevékenységét. Az ünnepélyes megnyitó 1819.június 29-én volt a Redutban. Aláhúzandó azt, hogy a kolozsvári zenés színjátszásnak képeznek embereket, az iskola énekkara fellépett 1821-ben, a Kőszínház megnyitása alkalmából rendezett ünnepi gálán. A zeneiskola nyugati mintájú és színvonalú megszervezése elsősorban Ruzitska György érdeme volt, aki 1835 –ben került az iskola élére, és34 éven át, haláláig irányította az intézményt, amely 1837-től Zene-Conservatorium néven működött. Kolozsváron a koncertélet gyakorlatilag Ruzitska zenekarával indul meg.

Opera nem lehet hangszeres kíséret nélkül. Viszonylag hamar megalakult az első zenekar. Nagy feladatuk eleinte nem volt, többnyire szünetekben zenéltek a közönség szórakoztatására, de lassan megjelentek a képzett zenészek, karmesterek, és kialakult egy magas színvonalú hangszeres csapat, kik különálló, csakis számukra rendezett koncerteken is felléptek. Nem akármilyen nevek dolgoztak velük: Lavotta János, Liszt Ferenc, Lehár Ferenc, hogy csak egy párat említsünk. Zenekarunk ma is intézményünk büszkesége. Iskolázott, magas színvonalú zenészek, kik operát, operettet, musicalt, daljátékot egyforma profizmussal és alázattal játszanak. Most hallgassák meg azt a művet, melyet 1878-ban Lehár Ferenc vezényletével adtak elő elődeik. Saint Saens Haláltánca következik. Szólóhegedűs Barabás Sándor,  zenekarunk koncertmestere.

3. Bizony felgyorsultak a dolgok. Külföldi és magyar zeneszerzők ontották a jobbnál-jobb, sikeresnél sikeresebb műveket, és röviddel, sokszor alig egy évvel a bemutatójuk után megjelentek a kolozsvári színpadon is. Bellini, Donizetti, Verdi, Puccini, Leoncavallo, Mascagni és sokan mások hamar a közönség kedvencei lettek. Óriási érdeklődés előzte meg ezen művek bemutatását, és a teltházak megszokottá váltak.

Ha már a zenekarunkról beszéltünk, hadd szóljak pár szót az énekkarról is. Hogy milyen szintet képviselnek, arról rövid ez a műsor, hogy mindent elmondhassunk. Elég csak megemlítenem, hogy énekkari művészként kezdte Fülöp Márton, Kiss B. Attila, Kele Brigitta, Egyed Apollónia, Pataki Adorján, és sokan mások. Mind mai napig nincs olyan előadásunk melyben legalább egy, de zömében több szerepet ne énekkari kollegák oldanának meg, ugyanakkor, ha éppen nincs szerepük, maximális odaadással végzik az énekkari munkájukat is.

A gála első részét zárjuk egy csokorral ezen korszak műsorából, főszerepben az énekkarral. Elsőnek hallgassunk meg Verdi Nabucco című operájából egy ismert részletet, utána Bellini Normája következik . A druida papnő áriáját előadja Covachinsky Yolanda. Köpeczi Sándor Verdi Trubadúrjából Ferrando áriáját énekli, végezetül pedig Egyed Apollónia egy csodálatos részletet ad elő Mascagni Parasztbecsület című művéből. Valamennyi számban közreműködik az énekkar, Kulcsár Szabolcs karigazgató előkészítésével.

 

4. „Auber az operett ajtaja előtt állt, Hervé kinyitotta és Offenbach besétált rajta”—a korabeli mondáshoz hasonlóan „sétált be” Kolozsvárra is diadalmasan az operett. A műfajt korán,jóformán a születésével egyidőben fedezheti fel Kolozsvár. Az operett „diadalútja” Párizshoz hasonlóan,   Kolozsváron   is   Jacques   Offenbach-al   kezdődött. A balettkar előadásában Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjéből láthatták a Kánkánt, Rusu Gabriella koreográfiájával. Felhangzott egy másik muzsikus-óriás, Johann Strauss Denevérjéből is egy részlet, Fülöp Tímea, Antal Lívia és jómagam előadásában. Végezetül nem maradhatott ki  az első magyar operett szerző melynek művei meghódították Kolozsvárt: Huszka Jenő Bob hercegéből hallottuk a Bordalt Rétyi Zsombor és az énekkar előadásában.

1846 őszén a társulat, az akkori igazgató, Havi Mihály vezetésével Bukarestbe indult. A turné nagyszabásúnak készült, és az is lett: tíz operát, egy népszínművet és két balettet mutattak be, óriási sikerrel. Az igazgató, társulatát erősítendő, meghívta vendégszerepelni Hollósy Kornéliát, ki Déryné után a legnagyobb sztár volt. Az első román zenekritikus, Nicolae Filimon, ódákat zengett a Lammermoori Luciáról, valamint a Hunyadi Lászlóról. Kiemelte az előadások erős pontjait, valamint kritikával illette a rezes hangszereket kik, legalábbis szerinte, túl akartak üvölteni mindenkit. A legnagyobb dicséretet a kórus és a rendezés kapta, ott nem talált hibát az igényes kritikus. Maga Cantacuzino fejedelem is jelen volt a Hunyadi László előadásán, és személyesen gratulált, valamint kijelentette, hogy „ őszinte tisztelettel viseltetik a magyar nemzet iránt, mely őt menekült korában olyan vendégszeretettel fogadta.” Ennyi dicséret után kissé meglepő, hogy a turné maga egy anyagi csőd volt. Havi Mihály az adósok börtönébe került, és a társulatnak annyi pénze sem volt, hogy hazautazhasson. A bukaresti magyarok összefogásra, a társulat   megsegítésére   szólítottak   fel   a   Magyar   Közlönyben, amelynek eredményeként sikerült összeadni a szükséges összeget. Ezen   túl   is   szép   példájával   szolgáltak   a   bukarestiek   a   segítőkész   összefogásnak:   Cuza fejedelem   három   előadást   engedélyezett   a   Nagy   Színházban   a   társulat   megsegítésére,hazaszállításukhoz a román művésztársak járultak hozzá.

Itt kell megemlítenünk nemzeti operánk legnagyobbját, Erkel Ferencet is. Büszkén hivatkozunk Erkel sokat idézett mondására: „Ami vagyok, a Kolozsvárt eltöltött éveimnek köszönhetem.” Legendás barátsága Brassai Sámuellel, városunk büszkeségével, közismert volt. Operamuzsikája   először   1846-ban   szólalt   meg   Kolozsváron:   ekkor   részletek hangzottak el a  Bátori Máriából és a  Hunyadi Lászlóból. A  Bánk  bán  első   kolozsvári   előadása   1866.  február 27-én volt, és azóta is töretlen sikernek örvend.  Intézményünk, a világon egyedüliként, bemutatta a zeneköltő valamennyi operáját Dehel Gábor rendezésében, Marton Melinda főszereplésével.


Felidézendő a bukaresti turné két legnagyobb sikernek örvendő darabját, valamint Erkel Ferenc örökérvényű két művét, következzen a szextett Donizetti Lammermoori Luciájából Balázs Borbála, Pataki Adorján, Fülöp Márton, Szilágyi János, Mányoki Mária és Rétyi Zsombor előadásában, valamint a híres bravúrária a La Grange, és Bánk bán dala, Vigh Ibolya és Pataki Adorján előadásában.

5. 1906-ban megnyílik a Hunyadi-téri új színház, s az épületben, az új igazgató, Janovics Jenő  vezetésével  új  korszak   kezdődik   Kolozsvár   színházi  és   zenés   színházi életében. Múlt és jövő közötti szimbolikus kapocsnak is tekinthető, hogy az új színpad egy deszkadarabka  révén a régit is őrizte; Janovics írja:  „én a színpadnak egy kicsi, korhadt deszkalapját felfeszítettem. Csak akkorát, mint egy téglalap. Szürke volt, és kopott. Tele régi díszletfúrások lyukacsaival. Mintha száz szú rágta volna. Azt másnap reggel elvittem az újszínházhoz. Az építésvezetőt kértem, hogy ezt az ócska kis deszkalapot ékeltesse be az újszínpad sima, fénylő deszkái közé.”  Az új korszak tele volt buktatókkal, nehézségekkel. Olyan események következtek, melyek megszabták a kolozsvári magyar színjátszás irányát. 1944.   október   11-én   a   szovjet   csapatok   bevonulnak   Kolozsvárra   az   időközben   a háborúból   kiugrott   román  csapatok   kíséretében.   Két   nappal   az   esemény   előtt   a   magyar kormány   kultuszminisztere   elrendeli   a   színházépület   teljes   kiürítését,   az   anyagi   javak,díszletek,   kosztümök   Budapestre   való   menekítését.   Ez   csak   részben   sikerül,   mert   nem mindenki engedelmeskedik a parancsnak, de a zeneanyagot, a díszleteket és sajnos szinte a teljes jelmeztárat elviszik. Ráadásul szeptember 15-én a színház teljes vezérkara (Kőmíves Nagy Lajos és Szabados Árpád kivételével) és velük együtt a kolozsvári Nemzeti Színház művészeinek nagy része is elmenekül. Közben a megszálló német hatóságok felkészültek a város kiürítésére. Az itthon maradt színészek     bár   színházi   előadásokról   már   szó   sem   lehetett      több   csoportban   járják   a hadi korházakat rögtönzött előadásokkal: igyekeznek enyhíteni a sebesültek szenvedésein. Mint látjuk, a művészek egy kisebb része, viszont a műszak jelentős hányada a maradás mellett dönt és elhatározza, hogy színházat csinál – ahogy lehet. 945 március elején megtörténik Észak-Erdély visszacsatolása a román közigazgatásba. Ebből az alkalomból mond dr. Petru Groza ünnepi  beszédet   Kolozsváron,   amelyet díszelőadás követ. 1945   tavaszán   Szeged   városa felajánlja   városi   színházát   a kolozsvári   társulatnak.   Kodály Zoltán mint a Magyar Művészeti Tanács elnöke is – többek mellett– pártolja ezt a tervet, amely 1945augusztusára meg  is  valósul.  Az eredetileg   Budapestre   menekült társulat   ekkor   kettéválik:   egy része   a   kolozsvári   zene-főigazgatói tisztségéből még 1944 nyarán   felmentett   Vaszy   Viktor vezetésével   a   Szegedi   Nemzeti Színházban   folytatja   tevékeny-ségét,   a   társulat   másik   része visszatér   Kolozsvárra, mely újból román fennhatóság alá kerül. 1945-47 között a magyar társulat elsősorban operetteket játszik :Marica grófnő, Leányvásár, A mosoly  országa, Mágnás Miska, A víg özvegy van műsoron. Jordáky Lajos színház- és sajtótörténész így jellemzi a helyzetet: „A zenekar kicsi volt és hiányos, az énekkar nagyrészt színinövendékekből állt, vendégekhez kellett folyamodni. De életjel volt.” Rónai Antal tudásának és kitartásának köszönhetően a társulat lassan épülni kezdett, és nemsokára operákat is bemutathattak.

1948. december 17-én az egy épületben működő két intézmény, az Opera és a Színház, szétválik, a továbbiakban az operatársulat egy törvénymódosítással  külön   önálló   intézményként folytatja tevékenységét Kolozsvári Állami Magyar Opera néven.

1956.   október   23-án   új   igazgató   kerül   az   opera   élére   Szinberger   Sándor   rendező személyében. A zenekar élén ekkor már Ruha István hegedűművész áll. Szinberger okos műsorpolitikájának köszönhetően a közönség megtölti a termet akár opera, akár operett kerül előadásra. Ugyan ebben az évben került korrepetitorként az intézményhez Hary Béla, ki később karmesterként átvette az egész repertoárt, majd 1973-tól a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója is lett. Nehéz, és hosszadalmas lenne valamennyi nevet felsorolni kik énekesként, tervezőként, karmesterként, rendezőként évek hosszú és áldozatos munkájával folytatták mit 1792-ben elődeik elkezdtek. A legfontosabb, hogy ez a társulat most is létezik, hogy most is az igényességre törekszik és, hogy a közönség most is itt van velünk. Hisszük, reméljük, hogy elődeink büszkék lennének ránk.

Végezetül olyan művekből hangozzanak el részletek, mely régi dicsőséges korszakokat idéznek. Elsőként, Jakab Melinda koreográfiájával nézzenek meg egy részletet Bartók Béla A csodálatos mandarin című balett előadásból, majd következzék Kodály Zoltán Háry Jánosából a Toborzó Sándor Csaba előadásában, utána három Puccini operából következnek részletek: Michele áriáját a Köpeny című operából Fülöp Márton, Manon áriáját a Manon Lescaut-ból Egyed Apollónia, Liú és Kalaf áriáját, valamint a finálét a Turandotból Kele Brigitta, Pataki Adorján, Szilágyi János, Rétyi Zsombor, Plesa Róbert valamint Köpeczi Sándor adják elő. Közreműködik intézményünk ének- és zenekara, vezényel Jankó Zsolt.  Ezúton szeretnénk megköszönni Laskay Adriennek és Benkő Juditnak a kép, valamint az információ anyagot.

Köszönjük, hogy velünk tartottak, jó szórakozást kívánunk!

 

           

           



17.30 - Könyvbemutató az Opera emeleti előcsarnokában
18.30 - Operagála



Rendező: Gombár Annamária
Vezényel: Jankó Zsolt

Konferanszié: Farkas Loránd


MŰSORON:

Gluck: Orfeusz és Euridice – Che faró senza Euridice

Rossini: A sevillai borbély – Rágalomária (Sándor Csaba)

Rossini: Otello – Desdemona áriája (Barabás Zsuzsa)

Saint Saens: Haláltánc (Barabás Sándor, zenekar)

Verdi: Nabucco – Va, pensiero (énekkar)

Bellini: Norma – Casta Diva (Covacinschi Yolanda, énekkar)

Donizetti: Don Pasquale – Cheti, cheti (Köpeczi Sándor, Sándor Csaba)

Mascagni: Parasztbecsület – Húsvéti kórus (Egyed Apollónia, énekkar)

Strauss: A denevér – Nyitány

Strauss: A denevér – Pezsgő tercett (Fülöp Tímea, Antal Lívia, Farkas Lóránd, énekkar)

Huszka: Bob herceg – Bordal (Rétyi Zsombor, énekkar)

Offenbach: Orfeusz az alvilágban – Kánkán (Balettkar)

Donizetti: Lammermoori Lucia – Chi mi frena (Balázs Borbála, Mányoki Mária, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor, Fülöp Márton, Szilágyi János, énekkar)

Erkel: Hunyadi László – La Grange (Vigh Ibolya)

Erkel: Bánk bán – Hazám, hazám (Pataki Adorján)

Bartók: A csodálatos mandarin (balett)

Kodály: Háry János – Toborzó (Sándor Csaba, férfikar)

Puccini: A köpeny – Nulla, silenzio (Fülöp Márton)

Puccini: Manon Lescaut – In quelle trine morbide  (Egyed Apollónia)

Puccini: Turandot – Signore, ascolta – Non piangere Liú (Kele Brigitta, Pataki Adorján, Szilágyi János, Plesa Róbert, Rétyi Zsombor, Köpeczi Sándor, énekkar)

2017. November 09 18.30 óra