Sören Kierkegaard: Mozart Don Juanja
(Részlet)

Az opera hőse Don Juan, főleg őrá összpontosul érdeklődésünk; de nemcsak hogy ő a főhős, hanem ő is tesz érdekessé minden más személyt. Ezt azonban nem szabad külsőlegesen értelmeznünk: sőt éppen az ennek az operának a titka, hogy a hős ráadásul a többi személyben élő erő, Don Juan élete az ő életük elve. Az ő szenvedélye hozza mozgásba a többiek szenvedélyét, az ő szenvedélye visszhangzik mindenütt, az visszhangzik a kormányzó komolyságában, az a hordozója, és ez áll Elvira haragjára, Anna gyűlöletére, Ottavio fontoskodására, Zerlina szorongására, Masetto elkeseredésére, Leporello zavarára. Mint az opera hőse, Don Juan a darab nevezője, mint a hős általában, ő adja a nevét, de ő ennél több: ha szabad így mondanom, ő a közös nevező. Az ő létéhez viszonyítva minden más lét csak derivatum.

(...) A Don Juanban az alaphang semmi más, mint magának az operának az alapvető ereje, Don Juan az, ő viszont – éppen mert nem jellem, hanem lényegében élet – teljességgel zenei. Az opera többi szereplője sem jellem, hanem lényegében szenvedély, amely Don Juan révén tételeződik fel, és ezért megint csak zeneivé válik. Amiként ugyanis Don Juan valamennyit átfonja, éppen úgy fonódnak ők is össze Don Juan körül, ők azok a külső következmények, amelyeket élete állandóan maga hoz létre. Don Juan zenei életének az operában való abszolút központi szerepe okozza, hogy páratlanul illúziókeltő hatalmat fejt ki, hogy élete belesodorja az embert a darabban levő életbe. A zeneiség mindenhol jelen van ebben a zenében, ezért ha csak egyetlen kis részletét élvezzük is, nyomban magával sodor bennünket; ha az előadás közepén érkezünk is, rögtön a középpontban vagyunk, mert ez a középpont, Don Juan élete, mindenhol ott van. Régi tapasztalat, hogy nem kellemes dolog egyszerre két érzékszervet is megerőltetni, így hát gyakran zavaróan hat, amikor erőltetnünk kell a szemünket, holott egyidejűleg a fülünk is foglalkoztatva van. Ezért hajlamos az ember arra, hogy behunyja a szemét, miközben zenét hallgat. Többé-kevésbé ez érvényes minden zenére, a Don Juan-ra in sensu eminentiori. Mihelyt a szemet foglalkoztatja valami, a benyomás megzavarodik, hisz a szemnek kínálkozó drámai egység teljesen alárendelt és hiányos ahhoz a zenei egységhez viszonyítva, amely összetartozik. Erről a magam tapasztalata győzött meg. Ott ültem a közelben, ám egyre távolabb igyekeztem, egy zugot kerestem a színházban, hogy teljesen el tudjak rejtőzni ebben a zenében. Minél inkább megértettem vagy megérteni véltem, annál messzebbre távolodtam tőle, nem hidegségből, hanem mert szeretem, hisz távolról lehet megérteni. Ez valami különösen rejtélyes dolgot hozott magával az életemben. Volt idő, amikor mindent megadtam volna egy jegyért, most egyetlen tallért sem kell fizetnem, hogy jegyet kapjak. Kint állok a folyosón, a válaszfalnak támaszkodom, amely kizár a nézőtérről, és ilyenkor hat rám a legerősebben a zene, önmagában való világ, elkülönül tőlem, nem láthatom, de elég közeli ahhoz, hogy halljam, és mégis olyan végtelenül távoli.
Lontay László műfordítása

Wolfgang Amadeus Mozart
DON GIOVANNI
Opera két felvonásban
Szövegkönyv: Lorenzo da Ponte


Szereplők:

Kormányzó……………………………………………….Köpeczi Sándor

Donna Anna…………………………………………...……..Fülöp Tímea

Don Giovanni……………………………………..………..Sándor Csaba

Don Ottavio…………………………………………...……..Barta Lóránt

Donna Elvira…………..………………………………..Egyed Apollónia

Leporello…………………………...………………….…...Sándor Árpád

Masetto………………………………………………….....Szilágyi János

Zerlina………………………….…….……………………...Chiuariu Lívia



Díszlettervező: Lőrincz Gyula
Jelmeztervező: Ledenják Andrea

Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Korrepetitor: Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Nagy Gergő
Súgó: Kostyák Sz. Júlia
Ügyelő: Venczel Péter
A rendező munkatársa: Venczel Péter


Rendezte és vezényel: SELMECZI GYÖRGY



2016. November 17 18.30 óra





Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE