Mátyás Jenõ (1935 – 2015)
Ismét gyászol a Magyar Opera tagsága és közönsége. Mátyás Jenõ utolsó, nehezen megélt évei végére tett pontot a Nagy Rendezõ.
A robusztus, sokszor harsánynak tûnõ, de galamblelkû, érzékeny mûvész megígértette velem, hogy eltávozta után megírom a nekrológját. Íme!Mátyás Jenõ 1935-ben született Nagyváradon. Az eredetileg mérnöki diplomával rendelkezõ fiatalembert rabul ejtette a zene varázsa. Hatalmas volumenû, szép színû hangját a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatóriumban képezte, Adorján Ilona énektanárnõ osztályában végzett 1960-ban.
Pályája biztatóan indult, a jó kiállású, tehetséges fiatal basszus a fõiskolák országos fesztiválján 1957-ben, Helsinkiben 1962-ben nyert elismerõ oklevelet. A nagy basszusszerepek birtokosa volt, hosszú idõn keresztül az egyetlen, aki a repertoárt vállain vitte. Kiemelkedõen nagy alakításai II. Fülöp (Verdi: Don Carlos), Kékszakállú (Bartók: A kékszakállú herceg vára), Koncsak kán (Borogyin: Igor herceg), Zakariás fõpap (Verdi: Nabucco), Attila (Verdi), Mefisztó (Gounod: Faust), Bagó (Kacsóh: János vitéz), Marci (Kodály: Háry János) voltak, de olyan operett-szerepekben is fellépett, mint Frank fogházigazgató a Denevérben (J. Strauss) vagy a seriff a Leányvásárban (Jacobi). Vendégszerepelt Jugoszláviában, Lengyelországban, Olaszországban. A nagy mûvészi karrierre számítható basszust az elmúlt évtizedek diktatúrája sajnálatosan a hazai keretek közé szorította be. Más csillagzat alatt világjáró mûvész lehetett volna. Elbúcsúzván a színpadtól, a fiatal tehetségeknek szolgált jó tanácsokkal, de sokan ismerhetik és forgathatják saját költségén kiadott népdal- és nótagyûjteményének kottafüzetét is.
Emlékezzük rá szeretettel és nagyrabecsüléssel.
Kedves Matyi, nyugodj békében, sokunk szívében örökké élni fogsz.
Pályatársai nevében
Laskay Adrienne
