2014-06-13

Figaro házassága – mozgalmas vígopera a 2014/15-ös évadban

Néhány héten belül elkezdődnek Mozart egyik legismertebb vígoperájának próbái a Kolozsvári Magyar Operában: a Figaro házassága bemutatójának tervezett időpontja október másodika.

Mozart karrierjének egyik kockázatos vállalkozása volt Beaumarchais botrányos életű vígjátékának megzenésítése: a színdarabot többek között Párizsban és Bécsben is betiltották, forradalmi politikai mondanivalója miatt. Bár az operát a bécsi ősbemutató után alig néhány előadást követően levették műsorról, egy évvel később Olaszországban kirobbanó sikert aratott, és azóta sem kopott ki a világ operaházainak repertoárjából.

A lóvá tett gróf és csalafinta borbélyának történetét a Kolozsvári Magyar Opera Jankó Zsolt karmester és Novák Péter rendező vezetésével állítja színpadra. A rendező neve a Báthory Erzsébet című musicalből lehet ismerős a kolozsvári közönség számára, ahol Novák Péter koreográfusként dolgozott.
Az előadás képi világát Venczel Attila díszlete és Ledenják Andrea jelmezei határozzák meg. A rendező szakít a Figaro-előadások egyik hagyományával, miszerint a vígoperában nem lépnek fel táncosok: a kolozsvári előadásban az opera balettkara is szerepel majd, így minden bizonnyal mozgalmas vígoperára számíthatunk.








Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE