2015-04-01

HÚSVÉT VASÁRNAPJÁN SZÍNPADON A BAJADÉR - MÁSODIK SZEREPOSZTÁSBAN



Kálmán Imre A bajadér című operettjének bemutatóján az indiai herceg és a francia énekesnő szerelmi történetét az első jelenetektől tapsvihar és ujjongás fogadta. Az előadás húsvét vasárnapján, április 5-én este 17 órától újból megtekinthető.

JEGYEK MÉG KAPHATÓK!

A bajadér bemutató után Szép Gyula, az intézmény igazgatója kifejtette, mennyire fontosnak, nélkülözhetetlennek találja Kálmán Imre operettjeit a repertoárban. A nagyszámú fiatal fellépő egyszerre került szerephez, és – az igazgató szavaival élve – a mélyvízbe zuhanva, mindent beleadva sikeresen úszott ki, büszkeséget szerezve az intézménynek. Gombár Annamária rendezőnő merész kivitelezése megérdemelte a külön kiemelést, hiszen a Moravetz Levente által zseniálisan átdolgozott szövegkönyvre egy olyan látvány- és történet-, illetve mozgásvilágot épített fel az általa kiválasztott alkotókkal, mely elvarázsolta a nézőket – de a művészeket is. Gombár a fiatalok lelkesedése és hite mellett megköszönte a tapasztaltabbak segítségét, támogatását, Moravetz pedig az előadást egy megnyert meccsként könyvelte el, amelynek sikerét a társulat odaadásában látta.

A fellépők, rendezés, díszlet, jelmezek, koreográfia, a zene- és balettkari munka (és még sorolhatnánk) együtt, egységként alkotta meg azt a világot, ami A bajadér. Ennek megismerésére hívjuk nézőinket – az évadban utoljára.


Az előadást második szereposztásban láthatjuk, fellép Szabó Levente, Balázs Borbála (debüt), Rétyi Zsombor, Ádám János, Székely Zsejke, Fülöp Tímea (debüt), Plesa Róbert, Gergely Elek, Mányoki László, Varga Attila, Sándor Csaba, Rigmányi István, Gergely Arnold, Kerekes Mária, Popovici Zsófia, Peti Tamás Ottó és Kovács Ferenc.

Vezényel Incze G. Katalin. A díszleteket Polgár Péter, a jelmezeket Ledenják Andrea tervezte. Koreográfus Antal József.

Az Opera pénztárának órarendje az évad végéig megváltozik. 2015 áprilisától június végéig minden nap, hétfőtől péntekig délelőtt 10 és 13 óra között csak helyfoglalás lehetséges, a pénztár hétfőtől vasárnapig délután 16.30 és 19.00 óra között áll nyitva.
Telefonszámok: 0371-395-790, 0264-593-468