2015-11-02

Janovics Jenõ Napok



November 5-én, csütörtökön kezdõdik a Kolozsvári Magyar Opera többnapos rendezvénye, a Janovics Jenõ Napok, amelynek keretében a 70 éve elhunyt színházigazgatónak, rendezõnek, filmgyárosnak állít emléket az Opera.

Szép Gyula, igazgató az intézmény hétfõi sajtótájékoztatóján elmondta: ,,A tavalyi Bánffy Miklós Napok sikerén felbuzdulva döntöttük el, hogy november 5-10. között hasonló eseményt szervezünk az Operában. Hozzátette: két jelentõs kulturális intézményt is bevontak a minifesztivál szervezésébe, így a Kolozsvári Állami Magyar Színházat és a Kolozsvári Román Nemzeti Operát.

A román operát Florica Jalbã, mûvészeti titkár képviselte, aki a Kolozsvári Román Nemzeti Operában szervezett operagáláról számolt be: ,,Nagy izgalommal várjuk a Janovics Jenõ tiszteletére rendezett gálát, amelyen mindkét társulat szólistái fellépnek”.

Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház mûvészeti vezetõje elmondta, nagy örömmel vesznek részt az Opera kezdeményezte eseményen. Hangsúlyozta: Janovics Jenõ az összekötõ kapocs a kolozsvári zenés és prózai színház között. Zsenialitása abban rejlett hogy számára az önmegvalósítás és a közösségi értékek kiteljesítése ugyanazt jelentette. ,,Janovics igazi modern, igen, kivételesen szabad ember volt” - állította.

A november 8-ai Szívem szeret címû operettparádé bemutatója kapcsán Selmeczi György, az elõadás rendezõje elmondta:,,Annak a belátásnak próbálunk emléket állítani, ahogyan Janovics a magyar színházi tradícióhoz viszonyult”.

Szép Gyula kiemelte: ,,Salat Zakariás Erzsébet színháztörténész hosszú évek kutatómunkájának eredményét teszi közzé a Janovics Jenõ címû tanulmánykötetben, illetve mutatja be kiállítás formájában a közönségnek”. ,,Egy 130 oldalas tanulmánykötetet készülünk bemutatni. A látványosabb tárgyi emlékeket pedig az Opera elõcsarnokában láthatja majd a közönség” - tette hozzá Salat Zakariás Erzsébet.

 

 PROGRAM

2015. november 5., 17:00

JANOVICS JENÕ – KIÁLL§TÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓ

Összeállította és szerkesztette: Salat Zakariás Erzsébet

Közremûködik Laczkó Vass Róbert és Szép András

 

2015. november 5., 18:30

Erkel Ferenc

BÁNK BÁN

Opera három felvonásban 

Vezényel: Incze G. Katalin

Rendezõ: Dehel Gábor

 

2015. november 6., 18:30

OPERAGÁLA

Vezényel : Jankó Zsolt

Helyszín: Kolozsvári Román Nemzeti Opera


2015. november 6., 19:00

William Shakespeare

JULIUS CAESAR

A Kolozsvári Állami Magyar Színház elõadása

Rendezõ: Silviu Purcãrete

 

2015. november 8., 19:00

 SZÍVEM SZERET

operettparádé Janovics Jenõ emlékére

Írta Demény Péter és Selmeczi György

Vezényel: Kulcsár Szabolcs

Rendezõ: Selmeczi György

 

2015. november 10., 20:00

Kertész Mihály

A TOLONC

Filmvetítés élõzenei kísérettel

Vezényel: Kulcsár Szabolcs

 

Zágoni Bálint

JANOVICS JENÕ, A MAGYAR PATHÉ

Filmvetítés











Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE