2015-06-07

MOZART STEPS - ÖTVÖZET ÉS SZÖVETSÉG



A STEPS-Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál keretében 2015. június 9-én, kedden 19 órai kezdettel a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Mozart Steps című produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők.

A Mozart Steps mozgásszínházi előadás, amely Gigi Căciuleanu koreográfus eredeti ötlete alapján készült, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház számára. A produkció két univerzum összekapcsolódását érzékelteti, Mozart zenei világának és Căciuleanu mozgásművészetének összefonódását. E kettő egyesüléséből energiában csodálatosan gazdag szféra születik, amelyben az előadóművészek teste egy patétikusan vibráló képzeletbeliség megannyi alkotóelemévé válhat. A zenei aláfestés a mozarti világ egyfajta újraértelmezése, fantáziadús párhuzam a klasszikus nyugati zene és a keleti, arab-egyiptomi között.

,,Mozart, aki jellegzetesen európai, életművében mintegy a kultúrák lombikját hozta létre, egyedi tehetsége és alkotásainak egyetemes horizontja révén. Ezek remekműveknek számítanak olasz és német közegben egyaránt, csaknem minden nyelvre lefordították őket, illetve bemutatásra kerültek mind a négy égtáj színpadain. A Mozart Steps zenéje, ilyen értelemben, a zenei távlatok további tágítása lévén aktuális újraértelmezés napjaink két olyan nagy művésze által, mint Hugues Curzon és Ahmed al Maghreby, akik sajátos párhuzamot vonnak a nyugati Mozart tudós zenéje és az etnikus, örök-Egyiptom keleti zenéje között. A zenei aláfestést egyébként montázsként építettem fel két album, a Mozart, az egyiptomi és a Mozart Egyiptomban alapján. Így a Mozart Steps voltaképpen metszéspontja egy zenei világnak és egy mozgásuniverzumnak. Zenei és koreográfiai kompozíciók keveréke, ötvözet és szövetség. Mozgásszínházi produkciónk során – ellentétben a táncszínházzal (ahol a táncosoktól azt várják el, hogy színművészek legyenek) – színészeimtől ezúttal azt kértem, hogy színpadi viselkedésük során a partitúrákat vérbeli táncosokként adják elő.” – nyilatkozta Gigi Căciuleanu.

Szereplők: Veronica Arizancu, Florin Coşuleţ, Ali Deac, Diana Fufezan, Raluca Iani, Adrian Matioc, Adrian Neacşu, Cătălin Pătru, Daniel Plier, Vlad Robaş, Marius Turdeanu, Ema Veţean, Liviu Vlad, Arina Ioana Trif, Anca Pitaru; Vlad Bacalu, Anton Balint, Cristina Blaga, Paul Bondane, Iulia Popa, Tudor Răileanu, Maria Soilică, Alexandra Șerban, Cristi Timbuş, Maria Tomoiagă, Iustinian Turcu, Gabriela Pârlițeanu

Koreográfus, díszlettervező: Gigi Căciuleanu
A koreográfus munkatársa: Adriana Bârză
A díszlettervező munkatársa: Alin Gavrilă