2015-03-08

Sikerrel és újabb tervekkel zárult a budapesti turné



Két teltház, közel 4000 néző fogadta Budapesten a Kolozsvári Magyar Opera vendégszereplését. 2015 március 6 és 8-án, az Állami Magyar Operaház meghívására Verdi, Luisa Miller c. műve került az Erkel Színház színpadára. 

Pataki Adorján, Veress Orsolya és Szilágyi János kolozsvári művészek olyan helyi nagy kedvencekkel énekelték Verdi áriáit, mint Kolonits Klára, Károlyi Katalin, Kovács István és Busa Tamás.

„Egyre látványosabban beérni látszanak a 2006-ban megkötött együttműködési szerződés gyümölcsei. Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy a kolozsvári társulat maga is úgy érzi, mintha haza jönne az Erkel Színházba, ugyanakkor az Erkel közönségének nagy száma is bizonyítja, hogy számít a vendégjátékokra. A budapesti operakedvelők figyelemmel kísérik a kolozsváriak érkezését, úgy a kuriózum, mint a repertoár kiválasztása végett is. Okosnak látom, hogy nem a sztenderdekkel és slágerekkel jövünk ide, hanem különleges művekkel - olyan erőpróbákat vállalva - amelyek hiánycikk számba mennek máshol. Mindez által hozzájárulunk a magyar operaházak repertoárjának színesítéséhez. Ha csak középtávú terveinket nézzük, ez az együttműkődés nem egy alkalmi fellángolás, hanem egy jövőbe tekintő koncepciós tervre épülő közös munkafolyamat. Eredményeként a kolozsvári társulat világszínvonalat képes felmutatni, és valóban láthatjuk, hogy a művészeink a legnívósabb társaságban is megállják helyüket. Ezt a rendszeres látogatássorozatot az Operaházba és az Erkel Színházba egyértelműen egy sikertörténetnek tudom nevezni.“ - nyilatkozta Selmeczi György karmester, a Verdi-Schiller trilógia művészeti vezetője.

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója is pozitívan értékelte a budapesti vendégszereplést elmondva: „a jelentős siker újabb garancia a hosszútávú együttműködésre. A társulatnak többször lesz alkalma megjelenni a budapesti operaévadban, ezáltal közelebb kerülve az európai operák vérkeringéséhez.“

Ókovács Szilveszter és Szép Gyula igazgatók együttgondolkodása során elindult a szeptember 24-én Kolozsváron bemutatásra kerülő Wagner, Szerelmi titlalom c. opera tervezése. A budapesti Állami Magyar Operaház javaslatára, Szabó Máthé rendező, Cziegler Balázs díszlettervező és Tihanyi Ildikó jelmeztervező alkotók viszik színre a művet.

Budapest, 2015. március 8.