2017-01-04

Szerelmi tilalom - dinamikus Wagner-változat



Január 10-én, kedden este fél héttõl újra játssza nagysikerû elõadását a Kolozsvári Magyar Opera. Reményeink szerint az új évben is hatalmas felfedezés lesz a közönség számára Richard Wagner vígoperája, a Szerelmi tilalom, a mû ugyanis még sosem járt magyar operaszínpadon. A Kolozsvári Magyar Operában Szabó Máté rendezésében került színre a darab. ,,Ha az egészet tekintve nem is tudatos dramaturgiával van dolgunk, mely sokszor alárendelõdik a szólamigénynek, a kotta minden egyes hangja társítható egy szereplõ valamely mozzanatával. Ez persze alapigény, mivel azonban komédiáról van szó, az a célom, hogy a játszó énekesek éljenek a zenekari árokból kapott lehetõségekkel, képesek legyenek különválasztani, mely szólamok világítják meg éppen az õ karakterüket. Gondolatilag pedig érdemes minél nagyobb szélsõséggel felmutatni a hipokrízis antitézisét, ami nem egy gyógyszergyári termék, csak dõrén hangzik, szóval csúfot kell ûzni abból, ahogyan elhazudjuk emberi lényegünket, leradírozva ezáltal magunkat az igazság térképérõl.” – nyilatkozta Szabó Máté, rendezõ. Hozzátette: ,,A mû cselekményét az 1920-as évek Amerikájába, pontosabban New Palermóba, az alkoholtilalom idejére tettem át, ahol a filmekbõl jól ismert zsánerfigurák is megjelennek.”

Richard Wagner darabjának librettója Shakespeare Szeget szeggel címû színmûve alapján készült, amelyben egy erkölcscsõsz zsarnok ütközik össze Palermo népével. A középpontban egy álszent német kormányzó áll, akinek eltökélt célja megzabolázni a szicíliai erkölcsöket. Egy apácanövendék veszi fel a harcot a helytartóval s megszorításaival, az általános felfordulásnak pedig egy fékevesztett karnevál után a király visszatérése vet véget. Az elõadás dirigense Selmeczi György, díszlettervezõje Cziegler Balázs, jelmeztervezõje Tihanyi Ildikó, koreográfusa pedig Jakab Melinda. A librettót Csákovics Lajos fordította.

A szereposztás tagjai: Egyed Apollónia, Balla Sándor, Szabó Levente, Pataki Adorján, Barabás Zsuzsa, Szilágyi János, Sándor Árpád, Hary Judit, Rétyi Zsombor, Plesa Róbert, Mányoki László

Az elõadásra jegyek vásárolhatók az opera jegypénztárában (hétköznapokon 13-19 óra között, és elõadások elõtt két órával, tel.: 0754-050150, 0371-395790).







Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE