2015-02-26

Szórakoztató hétvége musicallel és kabaréval az operában



MINDKÉT ELÕADÁSRA KAPHATÓK MÉG JEGYEK!

VALAHOL EURÓPÁBAN
február 28, 18:00 óra

A 2013. májusi bemutató óta nem marad üres szék (sõt, üres lépcsõ sem) a Béres László rendezte musical elõadásain. A töretlen közönségsikerhez ugyanúgy hozzájárul a fent említett második világháború idején játszódó, az emberségrõl és szabadságvágyról szóló történet szépsége, mint a kiváló szereposztás, amelynek harminc tagja a hét és tizenhat év közötti korosztályból kerül ki. A siker titkára igazán csak az jöhet rá, aki maga is legalább egyszer megnézi Kuksi, Pötyi, Hosszú, Suhanc, Ficsúr, Szeplõs és a többiek történetét.
A Valahol Európában címû musicalnek a Kolozsvári Magyar Operában közel 20.000 nézõje volt eddig, és folyamatosan teltházzal játsszuk. Volt már az elõadás kapcsán alternatív programként rajzverseny, és karaoke is, ami szintén nagy sikernek örvendett.

MIRÕL SZÓL A MUSICAL?
A második világháború idején járunk, az égbõl bombák hullanak, kevés az élelem, és mindenki retteg, hiszen nem tudja, mire ébred holnap. A történet hõsei olyan gyerekek, akik a háborúban elveszítették családjukat, otthonukat, és bandába verõdve vándorolnak. Vezetõik a javítóintézetbõl megszökött, náluk alig idõsebb fiúk: Hosszú, Ficsúr és Szeplõs, késõbb pedig csatlakozik hozzájuk Suhanc, akirõl kiderül, hogy fiúruhába öltözött lány. Mivel nincs, mit enniük, lopásból élnek, emiatt hamarosan körözni kezdik õket, de a banda ügyesen kicsúszik üldözõik kezei közül.
Egy romos várban keresnek menedéket, ahol Simon Péter, az egykori karmester él a világtól elvonulva. Nehezen barátkoznak össze, hiszen vándorlásuk alatt a gyerekek megtanulták, hogy minden felnõtt az ellenségük. Simon Péter megtanítja a gyerekeket a zene szeretetére, és arra, hogy szabadságuk mindennél fontosabb, végül pedig õ lesz, aki megvédi üldözõiktõl a csapatot: hivatalosan is befogadja õket a várba. De a gyõzelemnek ára van, az utolsó összecsapásban elvesztik társukat, Kuksit – õt siratja az elõadás utolsó dala.


LETSHOW!
március 1, 18:00 


A számos teltháznak örvendõ Letshow kabarét ebben az évadban utoljára, március 1-jén 18 órától tûzzük mûsorra. Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera mûvészeti tanácsadója, a Letshow és a Valahol Európában rendezõje összegzõ gondolatait olvashatják az alábbiakban: 

„A közönség és a társulat visszajelzései alapján, úgy érzem, a rövid és gyors próbafolyamat után színvonalas mulattató elõadást hoztunk létre. Amikor Kulcsár Szabolcs karmester úrral összeültünk átgondolni és kidolgozni a szilveszteri mûsort, tudtuk, hogy olyan mûfajjal állunk szemben, melynek nagyon jól meghatározott keretei vannak, és nagyon könnyû melléfogni. Kihívás volt a kitûzött cél: egy olyan igényes újévi kabaré létrehozása, amely minden kolozsvári és erdélyi nézõ számára kiváló, minõségi szórákozást nyújt. Azonban nemcsak az igényességre figyeltünk oda, hanem arra is, hogy az elõadás színes legyen. Habár különálló részekbõl áll, az egymástól távol álló mûfajok mégis szerves egységet alkotnak: van benne berlini kabaré, magyar népze, Broadway-i típusú musical, operett és még mulatós zene is. A lecsóban úgy fõtt mindez szépen össze, hogy valóban megfelel a 21. századi közönség elvárásainak. Olyan darabokat és számokat választottunk, melyek az elmúlt tizenöt év szilveszteri repertoárjában nem – vagy csak alig – jelentek meg, valamint a koreográfiák látványban és dinamizmusban is újszerûek.
A nézõtérrõl észlelt érzések már a próbafolyamatkor is jelen voltak: kortól függetlenül mindenki vidáman és lelkesen dolgozott a közös siker érdekében. Büszke vagyok a társulatra és az egész intézményre, hogy együtt egy újabb teltházas produkciót vihettünk az opera színpadára és a közönség elé.
Remélem, hogy a jövõ évadban is mûsorra kerül az elõadás.”







Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE