Béres Lászlóval beszélgettünk



Az operettirodalom egyik közismert gyöngyszemét színpadra állítani minden rendező számára komoly kihívást jelent, főleg annak tudatában, hogy a Mágnás Miskát hosszú évtizedeken keresztül nagy sikerrel játszották Kolozsváron. Az, hogy éppen az ősbemutató századik évfordulóját ünnepeljük, véletlen, de kifejezetten szerencsés egybeesés. Témáját tekintve egyfajta sajátos Szentivánéji álom-történet: egyetlen nap alatt játszódik, karneváli hangulatban, felfokozott érzésekkel, olykor groteszk, szinte abszurdba hajló pillanatokkal. A Mágnás Miska az emberi dőreségről szól – olyan figurákról, akik társadalmi pozíciójukból fakadóan, gőgös önteltségüknek köszönhetően hülye helyzetekbe kerülnek, amelyeket halálosan komolyan vesznek, és ezáltal nevetségessé válnak.

Szirmai alkotását műfaji szempontból a klasszikus operett és a zenés vígjátékok közé lehet besorolni. A klasszikus operettnél jóval erőteljesebb helyzetekkel dolgozik, a nyelvi és karakterbeli komikum mellett a helyzetkomikum is megjelenik, ami nagyon igényes színészi játékot feltételez, ez pedig az énekkel és tánccal együtt komoly szakmai felkészültséget kíván az előadótól. Az ősbemutató óta eltelt évszázad alatt a Mágnás Miska sokat változott a Bakonyi-Szirmai-Gábor trió eredetijéhez képest, főleg az 1949-es filmváltozatnak köszönhetően, amely nagy mértékben hozzájárult az operett máig tartó népszerűségéhez. Keleti Márton filmjének forgatókönyve a kor szellemiségét tükrözi: a szegény, elnyomott inas, lovász, mosogatólány bosszút áll a félhülye nemeseken, mindehhez hozzájön az értelmiségivé avanzsáló parasztfiú. A film szellemes és nagyon jól megírt dramaturgiája évtizedeken keresztül fennmaradt, és meghatározta a további színpadraviteleket – ez volt látható a kolozsvári színpadon is.

Az eredeti, 1916-os változat általánosabb, és általánosságában örök-érvényűbb. A szövegkönyv nem csak a korabeli arisztokratákat gúnyolja ki, hanem a társadalmat irányító réteg, a mindenkori vezető elit a tréfák célpontja. Ebben a változatban Baracs nem vasútépítő mérnök, hanem intéző a kastélyban, így hiányzik a teljes vasútvonal-építéssel kapcsolatos szál, ennek köszönhetően viszont erőteljesebb képet kapunk az arisztokrácia iránti gyűlölet okairól. Nem találjuk meg benne Pixit és Mixit sem, a közismert replikák Korlát gróf és fia, Gida szájából hangzanak el – szerepelnek viszont benne Marica és Jella grófnők, akik a kolozsvári előadásba is visszakerültek.

Mindkét változatban találhatóak nagyon jól használható és kevésbé izgalmas elemek, az előbbiekből Tasnády–Sáhi Péter dramaturg közreműködésével új szövegkönyv született, kimondottan a kolozsvári előadásra. Ebbe a régi-új szereplők mellé régi-új dalok is bekerültek: az eredeti szövegkönyvben ugyanis derbire készül a társaság, az ehhez kötődő dalok pedig a filmváltozatból kimaradtak. Most viszont Kulcsár Szabolcs karmesterrel leporoltuk őket, melléjük pedig két új dal is bekerült, amelyek létező Szirmai-dallamokon alapulnak. Mindkettőt a Nagymama énekli, az a szereplő, aki egészségesen viszonyul a társadalomhoz: átlát a többieken, megveti a buta gőgöt, de ugyanakkor megértéssel kezeli a kisebb emberi hibákat. A szövegben történt változtatásokhoz alkalmazkodik a látvány és a mozgás is. Jakab Melinda koreográfussal reményeink szerint dinamikus, mai előadást sikerül létrehoznunk.

Tartózkodtunk a direkt aktualizálástól, sőt, korban is visszahelyeztük a történetet a huszadik század elejére – ám éppen ennek köszönhetően válik kortalanná, örökérvényűvé az előadás. A jól ismert dalok, a mára már klasszikussá vált replikák, helyzetek megmaradtak, mindez azzal a céllal, hogy a szórakoztatás mellett gondolatébresztésre is lehetőséget teremtő előadás szülessen. Az operett szórakoztató műfaj, de létrejötte mögött már megírása pillanatában is gondolatiság, üzenet rejtőzik. Úgy tűnhet, hogy ,,halott műfaj”, hiszen az utóbbi évtizedekben nem íródtak új operettek. Az előadás alkotóinak feltett szándéka bebizonyítani, hogy ez téves felfogás, hiszen minden kornak megvan az eszköztára ahhoz, hogy érvényesen színpadra vigyen száz vagy akár több száz éves műveket is. Ezt keressük a Mágnás Miskában: túl a szöveg színrevitelén, elsősorban a paródia, a gag és a stilizáció eszközeivel bizonyítjuk be, hogy ma is lehet érvényes operett-előadást színpadra állítani.

Béres László
rendező







Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE