2013-10-31

Szép város Kolozsvár… – énekli Marica grófnő.

A dalt, ami már kiskorom óta ott cseng a fülemben, amit nagyszüleim oly sokszor dúdolnak, ami mindig eszembe jut, akárhányszor oda utazom. Sok idő telt el azóta, hogy utoljára a Kolozsvári Magyar Operában jártam, de még mindig emlékszem, melyik páholyból hajoltam ki derékig, fülig érő szájjal, tapsolva, a Mária főhadnagy szereplőinek integetve…

Most ismét alkalmam nyílt az operába ellátogatni, idén a Kecskeméti Katona József Színház mellett Kolozsváron is műsorra tűzték a Marica grófnőt.

Megérkezésünkkor két dolgon akad meg a tekintetem. A kolozsvári közönségnél sem divat már kiöltözni, még az operába sem… Persze nem a nagyestélyiket hiányolom, de a várakozókon végigtekintve sok ember lábán kényelmes sportcipőt pillantok meg farmerrel, pulcsival, egy lány pedig hatalmas bőrtáskával, bakancsban csattog el mellettem. Körbetekintve látom, hogy akadnak még elegánsabb urak és hölgyek is, de nem sokáig köt már le a ruha téma… Közvetlenül az épület előtt áll meg egy fekete autó, nem cirkál parkoló után kutatva. Persze egyből megértem, miért. Az autóból a Budapesti Operettszínház direktorát, Kerényi Miklós Gábort látom kiszállni… Megindul a találgatás: vajon minek köszönheti a látogatást Kolozsvár? Hogy csupán szórakozás céljából kocsikázott volna idáig a művész úr, kétlem. A látogatás valószínűleg a címszerepet játszó Benedekffy Katalin személyének szól. Talán az Operettszínház igazgatója Budapestre csábítaná a művésznőt egy jó ajánlattal… Nem tudhatjuk… Az is lehet, hogy csupán a darab keltette fel az érdeklődését, hiszen pont egy éve rendezett Marica grófnőt ő is, saját színházában.

Az operett kényes műfaj, talán az egyik legmegosztóbb. Sokan tiltakoznak az ellen a cukormáz ellen, amivel leöntve emészthetetlenné, nézhetetlenné és hallgathatatlanná válik olykor egy darab. Örömmel tapasztaltam, hogy ez itt nem történt meg. Kitűnő rendezés, látványos koreográfiával, jó humorral fűszerezve. Kolozsváron Marica grófnőt játszani szinte garantált siker. Azt az életérzést, amit a darab sugároz, Erdélyen kívül komoly kihívás színpadra vinni hitelesen, megkockáztatom: nem is lehet. Mert hát melyik másik közönség szíve szorul el ugyanúgy, amikor felcsendülnek a sorok: „Majd ott lakom a Szamosnál, hol minden piros-fehér-zöldben jár…”?

A Maricát alakító Benedekffy Katalin már másodízben csillogtatja meg tehetségét és gyönyörű szopránját a helyi opera falai között. A nagygalambfalvi születésű művésznő tökéletes választásnak bizonyul a szerepre: Marica csupa szeszély, csupa báj és kacérság, karakterét, széles amplitúdón mozgó érzelmeit magával ragadóan alakítja. Partnere Szabó Levente, (hangilag messze nem olyan képzett, mint Benedekffy, és előadásmódja sem kelt túl nagy érzelmeket) Erdődy Wittenburg Péter gróf szerepében, aki a grófnő gazdaságában tiszttartóként dolgozik, és hamar szerelemre lobban a hozományvadászoktól rettegő szeszélyes Marica iránt. A gróf húga, Liza kisasszony szerepére azonban a rendező, Bor József, meglehetősen furcsán választott színészt. Nem mintha megkérdőjelezném Hary Judit fiatalosságát vagy énekhangját, de korát tekintve nehezen lehetett hitelesnek mondani a húgocska szerepében. Első színrelépését a nézőtéren halk sugdolózás, némi értetlenkedés és kuncogás fogadta. Ezt leszámítva persze az alakítás nem kifogásolható, csupán a rendezőnek róható fel ez a nem túl szerencsés választás…

Néha becsúszik egy-két színpadi malőr, a telefon Madarász Lóránt heves mozdulatától lerepül az asztalról, de a színész egy poénnal gyorsan korrigál, egy pillanatra sem esik ki szerepéből; Benedekffy tollboájából hulló vörös pihék ide-oda szállingóznak; ő maga pörög-forog tánc közben, szoknyája szélét rosszul fogja meg, így a ruha szétnyílik, Marica villant, az előttem ülő hölgy pedig villámokat szór a szemével kuncogó párjára. De ezek csak bájos kis apróságok, amik csak még életszerűbbé teszik a jeleneteket…

Az operett záró műve, a Ringó vállú csengeri violám, majd ráadásnak a Szép város Kolozsvár csendül fel újra. Az az érzésünk, ha másnap reggelig tapsolnánk, a táncosok lába és Kató hangja könnyedén bírná addig is… Végül legördül a függöny, hatalmas siker, a tomboló közönség pedig - köztük KERO is(!) – felállva tapsol. Később megtudom, kisebb, esetleg gyengébb darabokat sem enged el a hálás kolozsvári közönség hasonló tapsvihar nélkül, de ez mit sem von le a Marica grófnő sikeréből. Dinamikus, jól felépített, szórakoztató előadást láthattunk. A mércét magasra tette a kolozsvári társulat, ezek után kíváncsian várom a kecskeméti darabot.

Kelemen Ágnes 








Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE