A képeket is szeretném nyomtatni

ISKOLA MÁSKÉNT HÉT - Erkel Ferenc: BÁNK BÁN - Leckeelőadás

2015-10-09




A leckeelőadást Gombár Annamária, rendező tartja.
Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc szünet nélkül
Összeállította: Kulcsár Szabolcs és Gombár Annamária


Erkel Ferenc
harmadik operája több szempontból is az érett mester összegző alkotásának tekinthető. Szerkezetbeli és tematikus megfelelések kapcsolják a Bátori Máriához és a Hunyadi Lászlóhoz egyaránt.

A Bánk bán a magyar opera megalakulása után az első bemutatott operák között van, ugyanakkor az első Erkel-opera, amit színre vitt a társulat. Szövegét Katona József drámája nyomán Egressy Béni írta. Bemutatója 1949 március 8-án volt. A kolozsvári bemutatóra – 1993. március 3. – kisebb változtatásokat eszközölt a rendező, Dehel Gábor.

Az opera cselekménye

Amíg II. Endre király idegen földön harcol, addig itthon felesége, Gertrúd és annak meráni udvartársa vígan él. A békétlen magyar főurak Petúr bán vezetésével le akarnak számolni velük, de Bánk bán, az oszág nagyura ellenzi a felkelést. Még ragaszkodik királyához, de hamarosan neki is rá kell döbbennie, mit tettek az országgal a merániak. Összetalálkozik régi hűséges emberével, Tiborccal, aki a jobbágyok tűrhetetlen helyzetéről számol be neki.

Bánkot nagy személyes csapás is éri: feleségét, Melindát –  királyné udvarában és annak segítségével  – aljas módon elcsábítja Ottó, Gertrúd öccse. Ez az utolsó csepp a pohárban. Bánk felkeresi a királynét lakosztályában, és heves vita után megöli. Melinda, akit Bánk Tiborc kíséretében hazaküldött, megzavarodva kisfiával együtt a Tiszába veti magát.

A király hazatér a háborúból, és feleségét a ravatalon találja. Bánk bevallja, hogy ő volt gyilkosa, és még csak bűntudatot sem érez. II. Endre párbajra hívja ki a nagyurat. Ekkor érkezik az udvarba Melindának és kisfiának holttestével Tiborc. A király látja, hogy már felesleges bosszút állnia, Bánk sorsa betelt.


Nyomtat