A képeket is szeretném nyomtatni

A TEST ÉBREDÉSE

2017-10-11




A test ébredésében a rendező víziója a világmindenség alakulásánál kezdődik, így a főszereplő is a gerincesek megjelenésétől - érzések és mozgás által - fejlődik madárrá, főemlőssé, emberré, majd egy olyan teremtménnyé amely a technológia rabjává válik, egy kiborgok (cyborg) által vezetett érzéketlen világban. Az evolúció története a zenével és a kortárs táncmozgással ötvözve egy látványos egészet képeznek.

----------------------------------

A táncművészt legfőképp test és lélek összekapcsolódása izgatja a táncban. Bátran mondhatom, legősibb hatóerőnk a testi hatóerő. Itt dől el, hogy egyáltalán érdemes-e, akarunk-e megmozdulni. Ezáltal hatunk másokra, mozgásunkkal bármit megváltoztathatunk. Ez a hatóerő-élmény a táncban megélhető. A bennünk lakozó archaikus erővel érintkezünk általa, olyan motívumokkal, melyek ősi, korai emlékeket szólítanak meg bennünk, olyan testi érzésekkel, amelyek szinte a világ kezdete előttről kísérik és átszínezik létünket.

A test a tudatosság útja is egyben. Ahol a szavak csődöt mondanak, a test, mint az önkifejezés teljesen egyedi eszköze, organikus mozdulataival, a tánc nemes egyszerűségével jeleníti meg gondolatainkat, érzelmeinket. Rávilágít az összefüggésekre, hidakat keres múlt és jelen között. Hidakat, melyek talán a jövőbe is vezetnek, de az út persze kérdésről kérdésre vezet.

A táncművész akkor lesz technikailag felkészült, amikor minden mozdulatban benne van, szinte egybeolvad vele, megmutatkozik, teret enged a nézőnek arra, hogy a test szellemét megértse.

Jakab Melinda, koreográfus-rendező

Nyomtat