A képeket is szeretném nyomtatni

Selmeczi György: BOLDOGASSZONY LOVAGJA

2017-10-26




Selmeczi György
BOLDOGASSZONY LOVAGJA

A műről


A Szent László legendárium minden korban termékenyítőleg hatott a magyar művészetekre. Szent László alakjának szüntelen jelenléte a nemzeti tudatban, népi kultúránkban, meg-megújuló inspirációval szolgált az irodalom, a képzőművészet számára. Ám az operaszínpadon most tűnik fel először a legendás lovagkirály, mégpedig vígoperai köntösben. A librettista, Béres Attila eredetileg rádiójáték formájában írta meg Bátorfa, a kis Várad-közeli falu templomának építése körüli bonyodalmakat, majd Selmeczi György kérésére operaszövegkönyvvé alakította. A zeneszerző pedig arra törekedett, hogy szorosan kötődve a vígopera Rossini, Puccini, Ravel, Kodály, Sosztakovics által fémjelzett műfajtörténeti hagyományához, hálás szerepeket kínáljon az előadóknak, „praktikus” és derűs darabot komponáljon.

A cselekmény a beszédes nevű Bátorfán indul. Elkészült a templom, a falu népe Szent Lászlónak szentelné. Egy a bökkenő: László király még nem szent. A váradi püspökségen már egy éve ott időz a pápai legátus és kísérete, hogy a szentté avatáshoz szükséges csodák vizsgálatát, a bizonyítási eljárást lefolytassa. Nosza, Bátorfa küldöttséget meneszt Váradra, a szentté avatást előmozdítandó. Ott nem a püspök, csak a szigorú esperes fogadja őket, de a bátorfaiak nem tágítanak: ők majd tanúságot tesznek a csodák felől. Az esperes kényszeredetten rááll a különös bizonyítási eljárásra, a falusiak pedig legjobb tudásuk szerint, színesen és ízesen ecsetelik László király csodatetteit: az aradi csatatéren heverő kavicsok történetét, melyeket László aranypénzből változtatott kaviccsá, azután a Tordai hasadékot, melyet a nagy király egyetlen kardcsapással vágott menekülő seregének, a László által fakasztott csodatévő gyógyforrások históriáját. Ám a legátus gyanakszik: vajon nem csupán a magyarok huncutsága, burjánzó fantáziája eredményez ennyi csodát?

Az esperes is vívódik. Jól tudja, milyen sokat jelenthet a magyar egyháznak László szentté avatása, és az sem közömbös, hogy Veronika, az egyszerű, végtelenül őszinte falusi lány bizony elvarázsolta a szigorú klerikust. Még egy esélyt ad hát a bátorfai küldöttségnek: a tyúkólba záratja őket éjszakára, hadd gondolkodjanak reggelig, egy utolsó kihallgatásig. A tyúkólban aztán még az emlékek is feltörnek; a fogadósné például arra a kispapra emlékezik, aki Bátorfán átutazóban elragadtatta, s az édes alkalom gyümölcse nem más, mint maga Veronika. Úgy hírlik, a kispapból azóta püspök lett... A küldöttség fáradt, már-már megelégedne egy másik szenttel, de a diák és Veronika mindenkiben tartja a lelket.

Elérkezik a reggel. A refektóriumban összeül az egyházi törvényszék, püspök, legátus, esperes. A küldöttség belép, a fogadósné megilletődötten konstatálja, hogy a kispapból valóban püspök lett. No, de előbb a tanúságtétel: a kun vitéz és a magyar lány kalandja. Színház a színházban: András úr játssza az üldöző Lászlót, a diák Veronikával az ölében „menekül” mint kun vitéz. A ló szerepében Mátyás mester, a fogadósné pedig közvetíti az eseményeket. Amint a színjáték hatalmába keríti a „közönséget”, és a bátor magyar lányról megtudjuk, hogy ő nem más, mint maga a Boldogságos Szűz Mária, a legátus beadja a derekát, hitelesnek fogadja el a csodát. Győzelem. Újra Bátorfán vagyunk. A templomszentelést a püspök celebrálja.






Nyomtat